Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

1911. szeptember 8. Bevett gyakorlat szerint ezzel a nappal kezdődik az őszi és részben a téli gyümölcs leszedése. Bár ebben is, mint sok egyébben, az idő a gazda. Az idei folytonosan tartó nagy szárazság és hőség szinte erőszakosan érlelte vagy inkább rontotta a gyümölcsöket. A kifejlődés megakadt. A termés - alma, körte - többnyire férgesen mind lehulladozott. Tegnap és ma leszedtem, ami a fákon maradt. Az sem lesz állandó. Szinte kár vele bajlakodni. Holnap mégis beszállíttatom Miskolcra. - Itt és ott majd csak elosztogatom. Pocsék dolog. Mostoha esztendő. Szomorú kerti látogatás. Néhány nappal ezelőtt írtam Beöthy Zsoltnak, hogyha a „Kisfaludy Társaság" elhatározta volna vagy elhatározná Miskolcon ünnepelni az én tagsági vagy életkori évfordulómat, mondjanak le erről az engemet szokatlanul, rendkívül megtisztelő és mély hálára kötelező szándékukról. Nem tehetem ki magamat az azzal járó izgalomnak, nyugtalanságnak. Zaklat már engem, szinte lesújt a legkisebb nyilvános szereplés is. Nem a túlzott szerénység mondatja ezt velem, hanem a csend és nyugalom után vágyakozás. Pedig mégsem kerülöm ki végképp és egészen. Pár nap múlva lesz a vármegye közgyűlése, mely határozni fog afölött: helyeseljük vagy elítéljük, rosszaljuk a parlamentben régóta dúló obstrukciót? Főispán, alispán rám nehezedtek, hogy én is mondjam el akkor a véleményemet. Ok arra a siker minél nagyobb mértékét illetőleg nagy súlyt helyeznek. Fölháborít, szinte szenvedélyes kitörésre ragad az az öngyilkos játék, mely most a mi parlamentünkben folyik. Reá vettem magamat, habár nehezen, hogy ennek a vármegyegyűlésén is hangot fogok adni. A kormány várja a megyék véleményét, melyet a lelketlen obstruktorok, akiket én fojtogatóknak nevezek, maguk mellett kezdtek provokálni, minthogy a nemzeti akarat kifejezésének elismerni nem akarják a jelenlegi többséget, mely szerintök nem tiszta választásból eredt. 1911. szeptember 16. Végleg betakarítni jöttem a gyümölcsöt, ami még a fákon maradt. Tegnap jó sok körte lekerült egypár fáról. Még több vár leszedésre. Alma is jó bőven két fán. Szóval dacára a rendkívül mostoha időnek és már temérdek elpusztult termésnek, annyi almám, körtém maradt, hogy alig tudom hová tenni. Sok fáról mégis sok összekerül. Igaz, hogy nincs benne nagy köszönet. Minden tökéletlen, tarthatatlan. De szőlőm, csudálkozásomra, annyi és oly kifejlett gyönyörűt termett, mint talán előbb még soha. Tegnap leszüreteltem. A törpefák között sok üresen maradt, sok pedig nyomorult, megromlott, hasznavehetetlen termést hozott. Leginkább bevált, de nem egészen kifejlett gyümölcsével, az „Angulemi hercegnő", „Napoleon", „Totlében" és „Kolmár pasa" körte és még legelőször a „Clapp kedvence". Az almafa csaknem mind dús volt, de mind lehullatta a termést. Mindent összevéve a kerti év elég okot adott a panaszra, de mégsem maradt egészen adósunk.