Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

tek még ott, hogy talán rövid idő múlva más foglalja el helyemet. De tudom, s meg is nyugszom benne, hogy csak átutazó vendégek vagyunk itt. Még egypárszor kilátogatok ide, mielőtt a jövő hónap közepe táján Tátraszéplakra vonulnék, tíz év óta megszokott üdülőhelyemre. Lábaim rendkívüli gyöngesége miatt ugyan erős próbára tesz az odautazás, de vasúton, kivált ha az időjárás is kedvezni fog, nem tesz talán nagyon fáradttá az utazás. Most délután visszatérek Miskolcra. Ott most egy rendkívül érdekes olvasmánnyal foglakozom. Görgei Artúr nagy fontosságú német munkáját, Mein Leben und Wirken in Ungarn, magyar fordításban adja ki a szerző öccse, Görgey István. O a fordítás íveit az egész művet - baráti előzékenységgel megküldötte nekem, hogy arról, főképp a fordítás magyar nyelvéről, véleményt mondjak. A legjobb véleményt mondtam már, mielőtt az egészet elolvastam volna. Igen régen átolvastam én Görgei Artúr német munkáját, de most, hogy magyarul foglalkozom vele, egészen új színben jelenik meg előttem. Nem győzőm csudálni G. A. hadvezéri, hazafiúi, sőt politikai zsenialitását. Mily öntudatosan, mily törhetlen kitartással küzdött célja felé! Mily tisztán látta a helyzetet! Mennyire igazolta kombinációit az eredmény! Egész lénye ellentétben állott Kossuthnak kockázatos idealizmusával. Önvédelmi harcunk történetének, főleg hadvezetési részének leírásában, mint írta is, kitűnőnek bizonyul. A magyar fordítás nagy nyeresége irodalmunknak, forrása az események helyes megismerésének, az igazságnak. De aki az előzetesen belerögzött meggyőződéssel olvassa, hogy Világosnál csakugyan el volt árulva a haza ügye, annak ez a könyv sem fog használni. 1911. június 30. A Tátrába Tátraszéplakra, úgy tervezem, július 10-én vagy 11-én vonulok fel most már, ha Isten is úgy akarja, a tizenegyedik nyári hűsölésre. Azért indulok ily korán, hogy augusztus elején már itthon lehessek, s szemlélhessem akkor már érni kezdő gyümölcseimet. Azt tartják ugyan, s magam is tapasztaltam, hogy a tátrai mulatást megkezdeni csak július második felében tanácsos. Rendesen akkor áll ott be a jobb időjárás, s augusztus hó a tátrai nyaralás legbiztosabb ideje. Bár én azt is tapasztaltam, hogy ott is csak oly változásoknak van alávetve az időjárás, mint nálunk itt, Miskolc vidékén. Most sokkal fáradtabban s kevesebb önbizalommal indulok oda, mint az előbbi években. Gyöngének érzem magamat, különösen tapasztalom lábaim fokozódó gyöngülését és hallásom nehezülését. És bosszant, hogy azt részben talán akaratom gyöngeségének, az önfegyelmezés hiányának s józan ész elleni viselkedésemnek is tulajdoníthatom. Détériora sequor. Nyugtalansággal nézek eléje annak az ünnepélyes megemlékezésnek is, melylyel a „Kisfaludy Társaság" igazán érdemem fölött akar engem megtisztelni oly módon, hogy születésem nyolcvanhatodik, Kisfaludy-társasági tagságom ötvenedik évfordulója alkalmából Miskolcon tart az őszön ünnepélyes ülést. Rendkívüli megtiszteltetés ez, de nekem már terhelő az azzal járó izgalom. Vagy talán mégis ösztönző példa lehet a fiatal nemzedékre. Gyümölcseim szépen gyarapodnak, növekednek. Az alma néhány fáról igen erősen hulldogál, néhány egyéb fám üresen is maradt, de még így is meg vagyok