Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Emiké Furtáról megköszöni a mézes süteményt, mely, amint írja, törődve érkezett oda. T. Ilus megköszöni a melltű-emléket, s szomorún ír édesanyja gyógyíthatlan betegségéről. Nekem is nyugtalanító és terhes már ez a hátralevő három nap. Pedig, amint a körülmények mutatják, ott sem vár engem megnyugovás, csak izgatottság és aggodalom, mely ide is elkísért. Tátraszéplak 1910. augusztus 18. A „Miskolci Napló" ma érkezett száma hozza a gyászhírt, hogy báró Vay Béla tegnap, f. hó 17-én reggeli kilenc órakor Alsózsolcán nyolcvan éves korában elhunyt. Nem volt váratlan, de mégis meglepett. Evek óta csak félig-meddig számíthattuk már őt az élők közé. Nyilvános pályámnak hosszú, emlékezetes szakasza száll vele a sírba. Nemcsak a hivatalos összeköttetés, de később, amint egymást közelebbről megismertük, a kölcsönös rokonszenv és barátság is fűzött együvé bennünket. Hogy neki is akkor kellett itt hagyni a földet, mikor én távol voltam, s holnap délután végtisztességénél sem jelenhetek meg! Éppen így haltak el Szűcs Lajos és Orczy Gyula barátaim is... Bizony közelemben látogat már a halál. Félek, nemsokára egypár hozzám közel álló szív is megszűn dobogni. Hát én mikor következem? Ma írok egypár részvevő sort Vay Elemérnek. Ma van a király születésének nyolcvanadik évfordulója. A népek mai zajos, általános nagy ünneplésének itteni jele, úgy látom, csak a két középületre (szanatórium és kávéház) kitűzött két nemzeti színű zászló. - Ha országszerte oly kedvező, szép, meleg, napfényes az idő, mint itt ma minálunk, az ünnep rendezői nem panaszkodhatnak. Tátraszéplak 1910. augusztus 19. Holnap búcsút veszek innen. Nem tudom, nem örökre-e. A nyolcvanötödik év betöltése után (november 18.) nemigen lehet az emberfnek] hosszabb időre biztos reménye. Tizedik évi nyaralásom volt itt ezúttal. Visszaemlékezem, midőn nagy betegségem után legelőször kerestem itt gyógyulást, üdülést. És csudálatosan megtaláltam. Azóta a hála erősen köt engem a Tátrához. Mintha csakugyan kiválóan szeretnének engem ezek a havas bércek, ezek a fenyves erdők, s évről évre ők lehellenék belém az egészség állandó erejét. Tíz év óta egy napig se vert le engem a betegség. Kedélyemet is csak néha tették múló próbára az időnkint előfordult elszomorító vagy nyugtalanító körülmények. Szellemem élénksége is folyvást megmaradt annyi, hogy érdeklődni tudtam minden iránt, ami arra érdemes volt. Különösen itt, e felséges természet ölén, ha csak pillanatokra is, a Múzsa megmeglátogatott. Valóban méltó, hogy ily tíz év után a legjobb emlékkel és hálával búcsúzzam most innen. Hogy a viszontlátás reményével is: nem merem állítani. Az idő pedig a mai napon már szinte félelmesen melegre változott, bár az égbolton most is fellegek úszkálnak, és a szél is háborog. Le kellett vetnem délelőtt a