Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Húgom beteges állapota tíz nap óta inkább rosszabbodott, mint javult. Ugyanazon fájdalmas tünetek a belső részekben. Rendkívüli gyöngeség és teljes étvágytalanság. Holnap reggel magammal viszem őt Miskolcra, s ott valamelyik okosabb orvossal megvizsgáltatom. A baj, a rosszullét, a lesoványodás nem mostanában kezdődött. Egy évnél is régebben. S ő tűrte minden orvosi segítség nélkül. A márciusi szokott szeszélyes időjárás traktál bennünket. Napjában háromféle időnk is van. Tegnap derűs is volt, felhős is volt, csendes is, szeles is. Este és éjjel pedig sűrű, lágy, olvadékony hó esett. Most házaink és hegyeink tetőit hó borítja. Egypár órai napsugár egyszerre el fogja olvasztani. A fák rügyein még semmi jele a tavasz közelgésének. Kertemben már meglehetősen le vannak tisztítva hernyófészkek a gyümölcsfákról. Úgy látom, a szomszédok is babrálnak valamit, de csak valamit. Pedig akkor én hiába tisztogattam. 1908. március 17. A húgomat látogatni jöttem. Tegnapelőtt csakugyan megvizsgálta Sidlauer orvos. Végzetes a diagnózis: előrehaladt vastagbélrák, mely rövid idő múlva menthetetlenül elviszi a szenvedőt. Nagy csapás ez rám nézve. Egyik leggyöngédebb kötelék szakad meg vele, mely engem az élethez fűz. Sokszor elgondolom, hogy is nem találunk határozott vigaszt és megnyugvást abban, hogy oda megyünk, ahova kedveseink előre mentek s minden élők menni fognak! Miért ragaszkodunk ösztönszerűleg oly igen az élethez, mintha önkéntelen azt éreznők, hogy ezzel mindennek vége van? Az orvos úgy nyilatkozott nekem, hogy legföljebb egypár hónapja lehet még hátra gyógyíthatatlan betegünknek. Kifogy belőle az erő, s csendesen véglobbot vet az élet mécse. Most azért vagyok itt, mert azt hallottam, hogy tegnapra virradóra kétségbeejtő kínjai voltak a miskolci orvostól kapott egyik gyógyszertől. Ma már nyugodtabb állapotban s ágyon kívül találtam. Holmi betegnek való apróságot hoztam neki. Ebédnél is valamicskét evett. Nagy baj, hogy folyvást étvágytalan. Mindig éhes, és sosem ehetik. így aztán napról napra csökken ereje. Ma délután elültettem két törpefát a Temesvárról érkezett öt közül. Egy „Tervoo" nevű török almát és egy „Hardenpont" körtét. Mindkettőt a jobb oldalon a nagy gyümölcsös végére. Holnap reggel vissza Miskolcra. 1908. március 27. Tíz napi távollétem után igen gyorsan lefelé hangolónak találtam szegény húgom állapotát. Szemlátomást lefogyott, ereje nagyot csökkent; most pedig diartáció is állott elő nála a rendkívüli étvágytalanság mellett. Kedves leánya, Emiké is megjött vasárnap Furtáról, s időzik még néhány napig. O is tisztában van már a szomorú helyzettel. Én magam is most már szinte nekikeményített szívvel várom az elkerülhetetlen végzetet. Úgy hiszem, hogy az elvesztés féltő fájdalma és gyötrelme előkészí-