Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

illik olyannak, aki gavallérosan fizetne: a tányérozás öt-hat forintot hoz be. Miskolcról jött zenekar, ott szedődtek össze, de én nem ismerem őket. Hanem a vasárnapról nemcsak a mulatság, egyéb is eszembe jut. Ha az angolok avagy csak a protestáns németek buzgóságával és vallásosságával bírna a magyar közönség, azóta már Turzófüreden egy közös imateremnek kellene állnia, amelyben legalább vasárnap vagy más nap hetenkint egyszer minden vallásos szív megtalálhatná a maga mennyei eledelét. A fürdőterület végén, az út melletti hegyoldalban van ugyan egy kis kápolna távol a fürdőteleptől, de hogy a parányi kis szentély valaha nyitva és ájtatos emberektől látogatva lett volna, sem harmadéve, sem ez idén nem vettem észre. Talán nem is éppen a fürdőközönség kedvéért van az odahelyezve. Turzófüred 1895. július 22. Beköszöntött a kánikula magához illő, gyönyörű meleg nappal. A hőmérő 26 fokot mutatott, úgy mondta az igazgatóság. Este azonban nyolc-kilenc közt hirtelen átfúvó zivatar tört ki nagy villámlással és mennydörgéssel. Nagyobb volt a hangja, mint az eredménye: eső csak kevés esett. Hallom, feltűnt a vendégeknek az én visszavonulásom. Mivel mindig egyedül sétálgatok, magános verébnek mondanak. Valóban úgy van: csakhogy magam akarom, hogy az legyek. Elég nekem erre a rövid időre, ebben a kis asylumban a magam társasága: sem nyűg lenni, sem nyűgöt hordozni nincs kedvem. Turzófüred 1895. július 23. Folyvást derűs, meleg napunk volt. Az éjjel átfutott vihar némi nyomai látszottak reggel a sétautakon, de azért a sétát meg nem gátolták. A lég egy ideig híves volt, de nem hideg. Amikor az ember erősen állítja, hogy valamit bizonyosan tud, nem egyszer bizonyítja az eredmény, hogy az a tudás csak tévedett, de nem bizonyos tudás volt. Ma délelőtt az én fiatal nő szomszédocskám a fürdőből hazajött. Bizonyosan tudni állította, hogy a fürdőből jövet kis aranyóráját övéből többször kihúzta és megnézte, s bizonyosan tudja, hogy a szobába érve letette a kis órát a mosdóasztalra. Épp akkor jött arra a mosóné, s midőn eltávozott, az óra nem volt többé a szobában található. A mosónén kívül semmi idegen nem volt jelen, s ő éppen a mosdóasztalka mellett álldogált. Az órát őneki kellett elcsennie. Utána kell küldeni, s bizonyosra venni a dolgot mindjárt ebéd után. Ebéd alatt az étteremben megjelenik a fürdőorvos, s a nagy közönség előtt felkiált: Uraim, hölgyeim! Egy elveszett tárgy és megtalált tárgy van nálam, szóljon, aki jogot tart hozzá, s mondja meg, mi az és minő? Az én fiatal nőcském pirulva szólal fel: ha egy női óra, melynek külső lapjára fecske van feste, láncán egy kis parfümtartó csüng, akkor az enyém. És az orvos az órát kezébe adta. Egy fürdővendég találta meg éppen a szállásunk előtti téren. Bezzeg szegény mosóasszony, bezzeg szegény „bizonyos tudás"!