Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

nak mondják a közös hadseregben, s már két év óta sínyli a segítséget. Ennek aztán a feleség valódi őrangyal, lelki-testi világának egyedüli támasza. S különös, hogy a természet mily csodásan segít az ily szerencsétleneken. Kifejti bennök az érzékelés s a tapintás ösztönét. Ez is, amint látom, az ebédnél maga rendel, maga rendesen ebédel, maga fizet, sőt, mint hallom, még kártyázik is. Az általa ismert kisebb téren pedig felesége nélkül sétálgat is. Mindamellett szánalmas látvány. Turzófüred 1895. július 20. A jósló katonaorvos elvétette egy nappal a tegnap említett „méreg-evést". Ma kellett volna azt mondania, mert ma csakugyan majdnem egész nap esett az eső. Délig ugyan még csak kitartotta valahogy, reggeliben napfényes is volt, de már délután megeredtek az ég csatornái, s erős villámlás és mennydörgés rázta a levegőt. Estefelé meg-megszűnt az eső, s kiléphettünk szobáink börtönéből; de mindenütt ez a gyermekzsivaj és ugrándozás, szaladgálás örvendeztetett, akármerre léptem, úgyhogy én, ha nem röstellném s ha kedves szomszédaim itt nem volnának, már kész lennék innen minden pillanatban megszökni, ami egyébiránt holnaphoz egy hétre bizonnyal meg is történik. E hó 11-én a maihoz hasonló mennydörgős, villámlós időnk volt. A fürdővendégek takarodását szemlélve ezt a versecskét gondoltam: Komor, sötét a hegytető, Dördül az ég, villáma csattog, A felhők harca rémítő, Jajgat, zúg az erdőalattok Remeg, sápad a feredő Úri sereg a borzalomtól. A völgyben a szénégető Keresztet vet s Istenre gondol. Új meg új arcok tűnnek fel az eltávozottak után, de még csak távoli ismerőst sem találok köztök, így nem nehéz megóvni egyedüliségemet. Turzófüred 1895. július 21. Nyár derekához illő, ragyogó, meleg napunk volt reggeltől estig. Illett a mai vasárnaphoz, midőn szokás szerint a közel vidékről is, különösen Gölnicbányáról, százezren szoktak fellátogatni ide a fürdőbe egy jó napot tölteni. Itt aztán az úriasabb látogatók az étteremet és annak külső piacát foglalják el, sűrű asztalok mellett élvezvén az ozsonnát vagy vacsorát, némely szegényebb sorú családot pedig láttam, hogy a hegy oldalában telepedett le, s egy leterített kendőcskére rakta a magával hozott ennivalót. Este, mint éppen az idehangzó zenéből ítélem, táncmulatság is van. Panaszkodnak, hogy sok a lány és a menyecske, s igen kevés a mulató fiatal fiú; a cigány is panaszkodik szegény, hogy nincs kinek muzsikálni, tudni-