Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

évvel volt fiatalabb. Sok jó emlékem fűződik hozzá anélkül, hogy szívemhez nagyon közel állott volna. Evekkel ezelőtt orrán kezdődött a baj, melyet az orvosok eleinte veszélytelen bőrbajnak mondottak. Ismételve bejárta vele Bécset és Budapestet. A baj folytonos kínos terjedése bebizonyította, hogy rák. így volt kimérve az ő sorsa.. Temetésére be nem megyek. Ottlétem, vagy ott nem létem neki már, aki senki, úgyis semmi. Különös játéka a véletlennek, hogy ő már harmadik jó barátom Miskolcon, aki távollétemben hal meg és temettetik el: Orczy Gyula, Szűcs Lajos, Kaffka Ignác. Ma megírtam egy rövid költeményt Egi pelyhek címmel, mely néhány nap óta szállingózott elmémben. A földet borító hóról emlékezem abban. Megnéztem kertemben a nyúl által okozott károkat. Néhány törpe almafa bizony erősen meg van rágva, különösen a gallyak. Talán vagy bekenve, vagy majd eltávolítva lehet még gyógyítani. Ha most nem fognak teremni ez ősszel, úgyis minden törpe almafát kivágok. Körtefácska kevesebbet szenvedett. - Holnap reggel megyek innen vissza. 1907. március 31. Húsvét első napját ünnepeljük. Nagy számú, ájtatos közönséggel ünnepeltük délelőtt a templomban az úrasztala körül. A kalendárium szerint már erősen kellene jelentkezni a tavasznak. Napközben napfényes, de hideg, szeles az idő. Éjjelenkint fagy is jár. Az északi árnyékos oldalakon még udvarainkban is itt van a hómaradvány. A fák rügyeiben még alszik az élet. Mindamellett bámulatos, hogy ezt a roppant hótömeget, mely bennünket az egész kemény tél alatt elborított, lassankint úgy el tudta tikkasztani a nap melege, hogy szinte észre se vesszük, s eddig legalább folyóinkat sem duzzasztotta ki medrükből az olvadás. Igaz, hogy a magas hegyeken még mindig hátra van a tömeges hó. Már igen vágyakozom itteni kis „fészkem" csendessége után. Szerencsém itt a kegyelmes emlékeken felül az is, hogy nem látok magam körül annyi közönyös vagy ellenszenves arcot. Aztán most már idevonz a téli fagytól felszabadult kertem is. Tegnap délután felszabadítottam a föld alól rózsafáimat. Vagy három darab színes, a legszebb tönkrement. Szőlőtőkéim még be vannak takarva. A föld színén maradt venyigék némely része, úgy látom, elfagyott. E részben gyümölcsfáimon nem mutatkozik kár. Holmi munka már nem is lehet, sőt kell is azt végezni. Azt az egypár napot, melyet itt mulatságomra szántam, arra fordítom. így itt foglalkozva menekülök azon ebédtől is, melyre a főispán április 3-ára magához hívott. Most már nem vagyok barátja a társas lakomáknak, mint azelőtt. Aztán én, a legyőzött, mit is keresnék vén fejemre a győzők asztalánál? És milyen győzők? Akik a hatalom kézre kerítése végett tudva csalták a nemzetet, s hatalmukat mily cudarul használják! 1907. április 1. így ünnep alkalmával a csendes magányban szinte önkénytelenül fordul az ember lelke a vallás eszméi felé. Nehéz elhallgattatni a tapasztalásra támaszkodó józan észt, midőn a vallásfelekezet ortodox elveit vizsgálgatja. Most harmadszor