Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

dül; néhány nap múlva rohamosan érni fog. Akkor aztán sürgősen föl kell használni az egészet. Ma reggel a kertész megnézte fácskáimat, melyeket e tavaszon oly kegyetlenül megcsonkítgatott. Most e fák rendkívül dúsan hajtottak. Gyönyörűség rajok nézni, kivált az almafákra. Az új hajtásokat egyszer júniusban már megkurtítottuk, a könyv és a gyakorlat szerint most, augusztusban kellene másodszor. A kertész azt mondja, csak októberben fogja azt végezni, mert a mostani kurtítás után még újra hajtana, ami káros lenne a fákra. E hó 20-án kaptam itt azt a levelet, mely egy általam évek óta szerető figyelemmel és részvéttel kísért szomorú élet új fordulatáról értesít. Örülnöm kellene rajta, ha nem fájnának a visszaemlékezések, s ha meg volnék győződve, hogy ez az új fordulat csakugyan biztos boldogságot rejt magában, kárpótlást egy keserves múltért, vigasztalást egy eltiprott, viruló ifjúságért. Én mindenben az Isteni gondviselés intézkedését szeretem látni. Azt láttam abban, hogy engem az ő balsorsának részesévé tett, azt látom abban is, ami most bekövetkezett. „Quo fata trahunt, retrahuntque - sequamur." 1905. augusztus 24. Most reggel azonnal visszautazom. Hatodik napja mulatok itt. Ritkán voltam itt ily hosszasan... Tegnapelőtt délután Elek Árpáddal itt vadászgattam. Sok volt a fogoly, de igen rosszak a lövések. Nem vagyok gyakorlatában; soha sem is voltam kitűnő lövő, de korábbi éveimben mégis szerencsés. Most egy nyúl volt az egész zsákmány. Tegnap a „csíkos Vilmos" körtét teljesen leszedtük. Nem volt teljesen érett, de nem is lett volna helyes addig a fáján hagyni. Nyakra-főre elpuhult volna a különben elég ízes, nedvdús gyümölcs. Egy nagy kézi kosárral a húgomnak adtam. Ugyanannyit viszek most Miskolcra, hogy ott is másokat részesítsek belőle. Úgy látom, egy másik körtefán is zsendül, s a jövő héten, ha újra itt leszek, azt is bátran leszedhetem. 1905. szeptember 3. Beléptünk az őszi komoly időszakba. Tegnap és tegnapelőtt még nyájasan tekintett vissza a nap a nyár elhagyott vidékére. Ma komor hideggé változott. Barátságtalan, hideg szél hajtogatja és zilálja a fák lombos ágait. A borongós ég esővel vigasztalni erőlködik bennünket, de mintha nem telnék már tőle, csak haszontalan fecsegésben nyilatkozik. A torzsáig kiégett mezők és hegyek hiába várják a megújulást. A szépen megtermett szőlők nem fejlődnek, s részben összeszáradva fogyatkoznak. A még megmaradt gyümölcsök - még a körte is - lehullanak. Almafáim már teljesen kifosztva, szomorún néznek rám. A pusztulás után ismét csak a jobb jövő reménye maradt. Tegnap érkeztem. Most is részint kertem figyelemmel kísérése, részint - mint a múlt hetekben - vadászati kedvtöltés hozott ide. Egy nagyobb körtefácskámnak szépen kifejlett gyümölcsét tegnap leszedtem. Nem tudom a nevét, valamint - a törpefákon kívül - a többi körte- és almafákét sem. De mert hullani kezd, jobbnak látom a kifejletteket leszedni, habár nem volna is még itt a leszedés helyes ideje. Különben ez a száraz, meleg időjárás nagyban sietteti a gyümölcsök éredését.