Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

után elláttam magamat a kézsmárki híres mézeskalács-süteményekkel (pumpernikli), mint tegnap egy kiló finom mézzel, s rögtön visszaindultam. Indulásomkor mindjárt esni kezdett. Szerencsére csakhamar egy Széplakra siető üres kocsira kaptam, így kényelmesen hazajutottam. Az esőcske hamar - már útközben - megszűnt, csak éppen a port verte el. Itthon Alba Nevis verseiről írogattam bírálatfélét Gyulai számára. Inkább súlykolás, mint bírálat. Ma hozták az újságok a hírt, hogy Szemere Attila szívszélhűdésben hirtelen meghalt Budapesten. Ismertem őt, a hosszú életet ígérő, megtermett, vaskos, erőteljes férfiút. Miskolc orsz.gyűlési képviselője volt egy cikluson; másodikra már nem kellett. Különösebben hat reám halála most, mikor éppen az atyja munkáit olvasgatom. Amint ma reggel összeszámítottam, az elmúlt hét nap alatt, mióta itt vagyok, nem költöttem többet harmincöt forintnál. Pedig ebben bennfoglaltatik az útiköltség is, mintegy tizenkét forint. De fizetendő még a szoba bére. Nagyobb takarékosság mellett, ami pedig lehető volna, még kevesebbre szoríthatnám a költséget. Látom, itt most nyílik a R ázsaszínű Erika; A zöld fenyó'bokrok körül Piros virágszőnyeg terül. Nyári derűs ég alatt A tavasz még itt mulat S fölötte a havas fejű bércek Fenyegetve, nagy komoran néznek Téli arccal. Tátraszéplak 1905. július 24. Ez a nap is elmúlt szokott egyhangúsággal. Eléggé derengő, de kissé mégis hűs, úgyhogy énrólam az őszi öltöny le nem kívánkozott. Többnyire szobámban tartózkodtam délelőtt. Leírtam az Alba Nevis verseiről készített „mosdatót", s elküldtem Gyulainak. Kértem őt, hogy tudasson velem valamit állapotáról, körülményeiről, de választ nemigen remélek. O a világon a legrestebb levelező. Tegnap levelet kaptam mind Miskolcról, mind Szentpéterről. Semmi különöst nem írnak. Körülményeik nem változtak eljövetelem óta. Mind a kettő tanácsolgat ebben az én egészséges nyavalygásomban. Már a Szemere-szobor ódája körül is mozdítnom kellene valamit. Az idő múlik. De teljességgel nem jutok hangulathoz. Mintha kihalt volna belőlem minden érdeklődés és elevenség. Holnaptól kezdve Arany költeményeit fogom olvasgatni. Azok igen alkalmasak arra, hogy szikrát üssenek nálam a taplóba. Bizony nagy lelki, testi meghibbanás ez, csak a tavalyi itt mulatásomhoz képest is. Akkor hamarabb megjött nálam az ihlet, s pár heti időzésem alatt néhány rövid költeményt tudtam írni. Most nem tudom, telik-e még valami. Az óda mindenesetre kellene.