Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1905. május 4. A tegnapi ünnepélyes ebéd minden tekintetben igen jól sikerült. Az ízes ételek semmi kívánnivalót nem hagytak. A résztvevők rendkívüli nagy számmal voltak. A felszolgáló személyzet egy szaladgáló egész tábor. A hangulat a fehér asztal mellett eléggé emelkedett, változatos, melybe némi kis keserű ízt is vegyített a politika. Miklós Ödön barátom igen erős filippikában mennydörgött egy lelkésznek az ő politikai magatartására vonatkozó nyilatkozata ellen. Sem a nyilatkozat, sem annak kijelentője nem volt érdemes a nagy fölhevülésre. A pohárköszöntők főleg a világi elem egyházi működésével és magatartásával foglalkoztak - az unalomig és szellemtelenül. Én egy kusza tósztban azt ajánlottam, hogy a tudomány és az ismeretek fegyverével övedezzük magunkat mi, protestánsok, ha élni akarunk. Ugy vettem észre, nemigen tetszett. Terhemre van minden ilyen vagy akármilyen gyülekezet. Nem is hallok ott mindent, s amit hallok, abban nem telik örömem. Aztán nyugtalanítólag nehezedik rám saját gyarlóságom érzete. Az elébb sírhalmunkat látogattam meg, melyet már rég nem láttam. Jó rendben, tisztán van tartva. Talán most is legcsinosabb az egész temetőben. De nem sokat lendített külsején vagy legalább sikeretlen volt a művelés. A földje nincs hozzá kellően elkészítve. Igen sivár, nyirkos. Tetején virágzik néhány árvácska, mely a múlt őszi ültetésből maradt ott. Ha most is, mikor még élek, minden gond mellett is így van, mint lesz akkor, mikor én nem leszek? Előre látom; ott van előttem a sok példa a temetőben. Nem is tudom, nem kivántatosabb-e legalább az élőkre nézve, hogy kedves halottaiknak égetett hamvát őrizze nálok egy kis hamuveder, melyet naponkint láthatnak, állandó emlékét az elköltözötteknek. Legalább nem kíván gondot s fáradságot a fenntartás. Kertemben ami még pepecselni való volt elvégeztem. Számos gyümölcsfámnak törzsén, ágain több év óta vettem észre sebeket, melyek kisebb-nagyobb terjedelemben úgyszólván beleették magokat a fa testébe. Többnyire az almafákon, de a körte- és szilvafákon is mutatkoztak. Csak most jöttem rá olvasás után, hogy mindaz a vértetű pusztítása. Most, a könyv javaslata szerint, kátránnyal kentem be a sebeket. A kátrányt, hogy le ne folyjon, egy kis hamuval vegyítve tettem lekvárszerűvé. Nem tudom, mi lesz az eredmény. Nem tettem-e vele újabb s még nagyobb kárt? 1905. május 21. Közelebb egy egész hetet töltöttem Budapesten az „Akadémia" úgynevezett nagyhetén május 9-étől május 16-áig. Most is Gyulai vendége voltam, mint régebben. Meglepően elgyöngült állapotban találtam őt a tavalyihoz képest. Mióta e télen a jobb felső karja eltörött, nem bír egészen felépülni. Most még meghűlés is járult a bajához. Egészen jóltehetetlen magával. Minden legkisebb szükséget ápolóasszonya végez körülte. Nem bírtam lelkére beszélni, hogy hagyjon fel az akadémiai titkársággal, mely habár kevés munkát kíván is, de rá nézve mégis fárasztó és izgató, és - hiába! - már nem neki való. De a megszokás vagy nem tudom mi mégis odaköti.