Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Még sokkal siralmasabb állapotban találtam Szász Károlyt. Egészen siralmasban. O már élőhalott. Némán, mereven, mozdulatlan, nyitott szemmel üldögél tolószékében. Semmi sem érdekli, semmire sem ád életjelt egy szóval vagy egy tekintettel sem. Engem sem ismert meg, hiában kiáltoztuk előtte nevemet. Mivé lesz az egykor oly fényes elme, magasan szárnyaló szellem, óriási munkaerő! Vejének, Vargha Gyulának szerető családja körében tölti holtelevenen szomorú napjait. De azok talán már nem is őreá, mint inkább kedveseire nézve szomorúak. Sajnálom, hogy láttam, hogy ez az utolsó alak marad meg róla emlékezetemben! Az „Akadémia" ülései, gyűlései szokatlanul simán és békésen mentek véghez. Utólag csak Kaucz Gyula alelnök megnyitó beszéde vert föl hullámokat a hírlapokban. A magyar tudományosság csekély voltát s fejlődése akadályait rajzolta, s azok közt hangsúlyozva emlegette a hírlapokat is. Ezzel gyöngéjökre tapintott. Lekötelező szívességgel fogadtak ismerőseim. Wlassics Gyula kivitt magával a „Park Klubba", melyet régóta óhajtottam megtekinteni. Bemutatott az igazgatónak és intézőnek, akik nyájas előzékenységgel ismertettek meg a tündéri palota minden részletével. Ez a meseszerű kis tükör valóban egy dúsgazdag nemzetet sejtet a szemlélőben. Pedig e tükröcskén túl most tekintse meg valaki ezt a mi szerencsétlen nemzetünket! Ebéden voltán egy nap Szily Kálmánnál, egy nap Görgei Artúrnál. Meglepett ez utóbbinak nyolcvanhét éves kora dacára testi és szellemi ereje, élénksége, amit - mint maga mondja - főleg saját szigorú öngondozásának és fegyelmezettségének köszön. Erős szervezet, erős akarat. Jóízűen nevettünk egymásnak az előhaladt korral járó apró fogyatkozásán: kézreszketegség, nagyothallás, szeszélyesen csökönyös emlékezet. Sok fényképével ajándékozott meg, mely íróasztala mellett olvasva ábrázolja őt. Rám nehezedett a fővárosban töltött idő. Szórakozásom, mulatságom egypár látogatáson kívül alig volt. Egyszer a Vígszínházban lettem volna, de az előadásból egyetlen szót sem hallván a második felvonás végén bosszankodva siettem haza. Alig vártam, hogy visszazökkenjek Miskolcra, mint a madár a maga hideg fészkére. Most ide főleg a távolból érkezett rokonok kedvért jöttem. Itt van Vadászy Gyuri öcsém Arpádhalomról nejével s két kis gyerekével, itt van Emiké húgom Furtáról férjével, Csernák Bélával s gyönyörű kisleányával, aki tizenöt hónapos korát meghaladó kedves, értelmes viseletével és elevenségével szinte bámulatra készt. Nagy örömet okoznak kivált anyjoknak, Biri húgomnak, aki gyermekeit ekként szárnyokra kelve boldogan szemlélheti maga körül. Az én „uradalmam", kis kertem azonban, úgy látszik, az idén csupán a dús virágzással fog jutalmazni. Alig mutatkozik valami gyümölcs. Szilva, cseresznye semmi; alma egypár nagyobb fán valami; körte némely fán valamivel több. Azt hiszem, s több oldalról hallom is, hogy a gyümölcsvirágokat tönkretette az április vége felé történt egypár fagyos éjszaka. De mintha a fák általában rosszul teleltek volna. Oly szomorúak, nehezen lombozódók s itt-ott aprós ághegyeiken száradni kezdők. Legjobban örülök néhány törpémnek, melyet részint a múlt évben, részint az az előttiben ültettem. Elég volna az is, ha erőteljesen fejlődve csupán megmaradtak volna. De némelyikök már néhány gyümölcsöt is hozott. Nagy szerencse lenne, ha éredetten