Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)
kedése folytán. De azért mégsem hiszem, hogy „halála előtt senki sem boldog". Hogy halála után az lesz-e, vagy mi lesz? - ki tudhatná azt. Még a mai napot, az ünnep második napját itt töltöm. Leginkább kertecském növényeivel társalkodom. Szinte látom a duzzadó rügyek fejlődését s előhaladását. Ismét meg ismét odaszaladok kedves szobámból, s végigsétálgatok széles középmesgyéjén, melynek hossza százhatvan lépés. Kecsegtetem magamat s ábrándozom a közelgető szép jövővel. - Holnap reggel visszatérek második otthonomba. Eletünk beh unott volna, Ha mindig egy formán folyna, Hogy ha fülledt levegőjét, Mely mozdulni nem akar, Nem zavarná, nem tisztítná Néha egy-egy kis vihar. Szívedet hát ne is bántsa Napjaid gyors változása, Hogy együtt jár a valóval Üres ábránd, tévedés, Édes örömpoharával Egy kis üröm, szenvedés. 1905. május 3. A felső-borsodi ref. egyházmegye tartja itt ma közgyűlését. Emiatt jöttem ide tegnap délután. Illőnek találtam részt venni az ünnepélyen, mint félig-meddig itthoni lakos és egyháztag. A gyűlés most reggeli kilenc óra után nyittatott meg a templomban a szokott szertartással. Az esperesi hosszas jelentés apró közigazgatási ügyekről szólott leginkább. A tanácskozásra váró többi tárgyak is ilyenek, amint a tárgysorozat mutatja. A jelentés felolvasása után a városi gyűlésteremben folytattatik a tanácskozás. En a templomból csakhamar eltávoztam. Nem érdekelt a jelentés felolvasása, de nem is sokat hallottam belőle. Majd csak az ünnepélyes ebéden veszek részt, mely bizonyára érdekesebb és tartalmasabb lesz, mint a jelentés. A május rendkívül meleg és száraz napokkal köszöntött be. Nálam most déli tizenkét óra tájban árnyékban 20 fokon felül áll a hőmérő. A gyümölcsfák virágai rohamosan omlanak kifelé. Az almafák legnehezebben. A virágokról ítélve eléggé bő termés volna várható. Temérdek a cserebogár. S ki tudja, mi minden féle csapás van még hátra? Nem győzök eléggé sétálgatni az illatos fák alatt, melyeken most még sokkal több a virág, mint a lomb. Némely szilvafa már virágait is elhullatta, s a lombja csak most sarjadozik. Mikor újra ide fogok látogatni - ami csak pár hét múlva történhetik -, akkor csak a virága-hullott gyümölcsembriókat szemlélhetem. Május 9-én Budapestre utazom, s ott maradok az „Akadémia" egész nagyhetén. Csak 15-én vagy 16-án jövök haza.