Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

valamikor magam is írtam arról egy rövid Visszatekintést - nem tudom minek és nem tudom kinek. 1904. október 1. A szeptember 24-27-én Szepsiben tartott egyházkerületi gyűlésen csakugyan megjelentem. Részben szerettem is, hogy ott voltam s megismertem ezt a csinos, tehetős, értelmes felvidéki várost, melynek építkezése s kivált egykori tevékeny iparossága magán viseli a szepességi német lakosság jellegét. - A kerületi gyűlés csak olyan volt, mint a többi előbbiek. Engem a háromnapi izgalom teljesen kifárasztott, sőt kimerített. Bántólag hatott az ünnepélyen tapasztalt némely visszásság, kálvinista cinikus rendetlenség, sok egyéni gyarlóság. Mindig mondom, s a magam példájával is bizonyítottam, hogy a nagyon öreg ember nem való a közügyek vezetésének élére, habár elhitetik is magokkal, hogy még arra valók. De mint látszik, nem akarja ezt megérteni a magával már teljesen jóltehetetlen tiszántúli püspök, még kevésbé a mienk, aki a körülményekhez képest még mindig eléggé mozgékony. Leköti őket az ambíció és a tömjénfüst. Szeptember 27-én este hazaérkezvén megdöbbentőleg szomorú hír várt reám. Orczy Gyula ifjúkori kedves barátom szept. 25-én este hirtelen elhunyt. Együtt írnokoskodtunk Szemere Bertalan mellett Pozsonyban 1847-ben és 1848-ban. Érdemes volt becsülésemre és szeretetemre folytonosan. O is melegen ragaszkodott hozzám. Őszintén fájlalom elvesztését, bár rég készen lehettem arra, mert több idő óta oly kimerült, erőtlen váz volt, hogy az év folyamán hangját is teljesen elvesztette. Halála minden előző baj és fájdalom nélkül történt. Szép csendben elaludt, mint a kialvó mécs végső lobbanása. Hetvenhetedik évét töltötte. Fájdalmasan esett nekem, hogy őt is, mint a tavaszon Szűcs Lajost, távollétemben veszítettem el, s még csak temetésén sem lehettem jelen. Most a még megmaradt gyümölcsöm leszedése végett jöttem ide főképpen. De a szőlőszedésben pár nappal ezelőtt megelőzött valamelyik ismeretlen szomszédom. Éjjel felszakított palánkomon átjött, s elrabolta szőlőm legjavát, legnagyobb részét, nekem alig hagyott valamit. Egyik volt a kettő közül. De melyik? Alapos a gyanú mind a kettőre, de hiányzik a bizonyítás. „Rossz szomszédság, török átok!" Leszedtem tegnap a gyümölcsöt két kis „Hardenpont" körtefáról, a megmaradt néhány almát a nagy „Kalvilról" s végre az „Esperesnek" mondott, de főzőkörtének bizonyította fáról is, melynek gyönyörűen kifejlett gyümölcsei teljesen éretteknek látszanak. Tavaly október 27-én szedtem le, mégsem váltak be, soha meg nem puhultak. Ha most is úgy lesz, nehezen fogom tovább megtűrni különben mindig termő fáját. Mert hogy én a körtét főzés végett termesszem, arra csakugyan nincs szükségem. Gyönyörű, napfényes, meleg őszi napjaink járnak. Az utóbbi esőcskék egészen megújították a természetet. Minden oly üde zöld, akár tavasszal. Kertemben a füvet meg is lehetett kaszálni, s talán még egyszer is meglehet. Ha így tart az idő két hétig, jó borra - bár mint mondják: kevésre - lehet kilátásunk.