Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

vettern részt. Amint a neveiket hirtelenében összejegyeztem, két sor hexameter került ki belőle: Szombati, Csizy, Kovács, Kottz, Schack, Duronelli, Schuselka, Soltész, Csáthy, Teper, Szűcs, Darvas, Tindli is elmúlt. És hozzátehetem: Mindezek elmúltak: megy utánuk Lévay, Horváth S majd együtt fognak csillagra vadászni az égben. Tátraszéplak 1904. augusztus 1. Úgy elfáradtam szinte a kimerülésig tegnap az ó-tátrafüredi oda- és visszagyaloglásban, hogy már ma alig bírnak a lábaim. Fájdalmasak, erőtlenek. Sietve tettem meg a nyolc kilométernyi utat. Mézeskalácsféle süteményt - pumperniklit - hoztam onnan, melyet ma, mintegy viszonzásul, elküldöttem Miskolcra. Érzem, bizony nem való vagyok kirándulásokra. Nem is kívánom. Elég itt a ház körül sétálgatnom a fenyveserdőben. Itt sem valami messze és nem valami sokat. Némelyek, nemcsak turisták, de hűsölő vendégek is, szinte nélkülözhetlennek tartják, hogy messze, fárasztó hegyi kirándulásokban törjék magokat. A legtöbbnél nem az egészség, hanem a divat és az újság ingere a mozgató. Valaha, ezelőtt éppen ötvennyolc esztendővel augusztusban én is megmásztam a lomnici csúcsot, midőn a közeli Georgenbergben két hónapot töltöttem, mielőtt Kézsmárkra bementem volna a jogot hallgatni. Fiatal virtuskodás! Tátraszéplak 1904. augusztus 2. Ez az egész nap nagyon jeltelenül múlik. Se az idő, mely szokott kellemes, se a társaság, mely rám nézve szokott idegen, nem nyújt feljegyezni valót. Apró költemények foszlányai ötletszerúleg úszkálnak fejemben. De mihelyt formába önteni próbálom, megtagadja segítségét a szellem, mint az a csökönyös ló, mely indítani és húzni nem akar. Egyik olvasmányt a másik után kapom elő, hogy öljem vele az időt. Sétára is nehezen mozdulok. Unja a mozgást a két vén paripa. Mindez összevéve bizony nemigen illik be mulatságnak és szórakozásnak. Nagy érdemem lesz magam előtt magamnak, ha itt a teljes négy hetet türelemmel kitölthetem. Már is kezdem számlálni a napokat. Még tizenegy van hátra. Tátraszéplak 1904. augusztus 3. Csak nem bírok én kivétel nélkül úgy élni, amint a józan okosság parancsolná. Leginkább a gyomrom ellen vétkezem. Elfelejtkezem annak nagyon kényes, nagyon érzékeny állapotáról. Rendes vacsora helyett hat-hét óra tájban egy csésze kávé vagy egy pohár tej többnyire az uzsonnám. Tegnap ahelyett egy jó adag só-