Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Szellemi foglalkozásom ugyancsak kevés volt. Egy levelet írtam s valami bírálatféle ismertetést kezdtem, de be nem végeztem Tömörkény István két könyvéről. Olvasmányom is annyiból állt, hogy a lapok mellett egypár részt elolvastam az Új Testamentomból, János evangyéliomából... Borong, borong az ég, de sohasem esik. Mint az a fukar ember, aki mindig csak ígér, de soha nem teljesít. Öl bennünket a száraz forróság. 1904. július 3. Tegnap Horváth Lajos barátomat hoztam ki magammal. Kívántam, hogy ő is lássa meg az én menedékhelyemet. Ő sok évvel ezelőtt, még szüleim életében járt itt nálunk, azóta nem. Némi homályos emlékei maradtak meg lakásunk akkori környezetéről. Gyakran emlegeti azt az aludttejet, mellyel édesanyám akkor megtraktálta. Annál jobbat - úgy mond - soha jobbat nem evett. Most meglepte itt minden, amit látott: az én kedves kis lakószobám, a tiszta szép udvar, különösen a dús erejében levő, rendezett gyümölcskert, melyet nem bírt eléggé magasztalni s gratulálni nekem, hogy ily ízléses környezetet tudtam magam körül teremteni. Nem csudálom - úgy mond -, hogy úgy vágyódol s oly gyakran kilátogatsz ide. Húgomnál megebédeltünk. Aztán szétnéztünk még a Léderer-féle udvaron és mintakertben, melynek pompás megalkotása és díszítése körül semmi áldozatot nem kímélt a dúsgazdag tulajdonos; úgy láttam, gyümölcsben most talán dúsabb aránylag az én kertem. Lajos a délutáni öt órai vonattal visszautazott. Én még itt maradtam a mai napra. Ősszel, majd mikoron a gyümölcs érik, ismét meg fog látogatni. A mára virradó éjszaka eléggé bő, jótékony esőt hozott. De reggel megszűnt. A levegő most is, délelőtt sűrű párával telt. A nap, ha kivillan, égetően süt. További esőre van kilátásunk. Az emberek reménye némileg visszatér. A rétek, mezők teljesen a torzsáig ki vannak égve. Gyakori esőzés még talán hozhatna valami őszi takarmányt. Most szinte kétségbe esnek a gazdák a marhák téli takarmányozása iránt. A gabonafélék, mint hallom, általában tűrhetők, néhol igen jók. Répa, kukorica gyenge, a krumpli sem biztat, kevés van alatta. Sovány kilátás a szegény nép előtt. A múlt hónapban a miskolci ref főgimnázium osztályának vizsgáján s a vizsgák eredményét előterjesztő iskolai tanácsban részt vettem. Szomorú tapasztalásunk volt nem egy tekintetben. A saját hitfelekezetünkbeli növendékek számának kétségbeejtő csökkenése; a más felekezetek, különösen az izraeliták ideözönlése; a magunkéinak hanyagsága amazok szorgalmával szemben; hiányok a tanítás módszerében s kezelésében stb. Aggodalmasan tapogatóztunk az orvosszerek megtalálása körül. Méltó panaszunk lehet a társadalmi élet laza erkölcse ellen is, a gyermekek családi nevelése ellen is. Jobbra, balra pusztít, amint látom, a nagyzás hóbortja: tovább nyújtózni, mint a takaró ér, megvetni az önmegtagadással járó takarékosságot, szégyenleni a tisztes szegénységet s nem szégyenleni az adósságot. Ily légkörben nevelt gyermekektől aztán mit várhat akár az iskola, akár a társadalom?