Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1893. augusztus 10. Ha én idejövök egy-két napra szabadulni a hivatalos élet nyűgeitől, soha sem juthatok ahhoz az óhajtott pihenéshez, melyben lelki erőimet egy kissé összeszed­hetném. Bár procul negotus, mindig elfoglal holmi nyugtalanító apróság. Most a ház és kert körüli fogyatkozások, majd a sírboltnál végzendő pepecselések. Ez utóbbival, úgy látom, soha nem is leszek teljesen készen, aminthogy sohasem lesz vége annak a szeretetnek és kegyeletnek, mellyel apám, anyám emlékét szívemben őrzöm. Most is találtam az ő síremiékök körül járván javltni és csinosítni valót. Az azzal foglalkozó iparos azt jegyezte meg, hogy ha én elmúltam, nem lesz an­nak többé ilyen gondviselője. Ilyen bizony nem lesz! De hogy olyan-amilyen mé­gis legyen, talán eléri ebbéli célját a szentpéteri ref. egyháznál az én kegyeletes ál­dozatom, melyről végintézkedésemben meg nem fogok feledkezni. Mióta ezt a megszentelt kis hajlékot rendbe hoztam, nyoszolyám a szoba azon oldalán volt elhelyezve, amelyen egykor édesanyámé állott. Soha sem tudtam ott nyugodtan aludni. Talán mert miskolci fekvésem ellenkező irányhoz szokta­tott. Ma áttettem ágyamat az ellenkező oldalra, amelyen apám nyoszolyája állott. Ez felel meg miskolci szokott alvóhelyemnek. Hátha jobban tudnék itt pihenni! Hátha visszaszállna hozzám az a könnyű, pihentető, csendes álom legalább csak kis részben, mely itt az én példátlanul megáldott édesapámat hosszú életének csaknem utolsó napjáig boldogította! Hányszor csodáltuk kedves öreganyámmal, mikor mi még éjjelenkint sokáig ébren voltunk, hogy apám hol szűkebb, hol bő­vebb vacsora után csakhamar ágyba térvén, amint fejét a párnára lehajtotta, né­hány perc múlva már a legédesdebben aludt! Anyám pedig sokáig fenn volt, ha ké­sőn lefeküdt is, sokáig töprengett, s nem bírt elszenderedni. Társalgott néma te­kintete az ablakon beragyogó csillagokkal és holdvilággal, melyeken merengeni oly felette igen szeretett. Az én természetem, amint megfigyelhettem, apám és anyám tulajdonainak keveréke. Árny- és fényoldalaimban őrájok ismerek. Az éjje­li nyugtalanságot anyámtól örököltem. Fokozta a tőle különböző nevelés, élet­mód és időközben szerzett egy és más fizikai változás, melynek következményeit a most már eltagadhatlanul rám nehezedő vénség csak súlyosbította. Pedig hát egyszer mégiscsak el kell aludnunk! 1893. szeptember 16. Csak nem tagadja meg magát a régi eredendő bűn, mely talán a vérbe is beve­szi magát, s átörökli néha egyik nemzedék a másiktól, mígnem utoljára szilajsá­gokká vagy apró kihágásokká törpülve nyilatkozik. Ez az én kedves szülőföldem még az én gyerekkoromban is országos hírű volt lakosainak adomaszerűvé vált rablási és tolvajlási ösztönéről. Kivált a városon átutazó felföldi fuvarosokat vá­molták itt meg leggyakrabban. De nem kímélték saját lakos társaik marháit, háza­it, pincéit és kamráit sem. A miskolci törvényszék irattárában lévő feketekönyv melyet nemrég lapozgattam, igen számos szentpéteri nemes és nem nemes polgár­társunk nevét jegyezte föl illő kegyelettel. A haladó idő itt is nagy pusztítást vitt véghez emez ősi erényben. Elvétve sincs már itt afféle jófajta ember, valami na­gyobb szabású. Ritkán esik egy-egy érzékenyebb eset. Holmi csirke- és gyümölcs-

Next

/
Thumbnails
Contents