Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1903. szeptember 21. Vége az én dús, gazdag kerti szüretemnek. Tegnap és ma letaroltuk a tengersok gyümölcsöt egy nagy almafáról és valamennyi körtefáról. Ez utóbbiak különösen bőven fizettek. De leginkább kitett magáért a kis törpe „Bismark" fa, amelyről tegnap közcsudálkozás mellett szedtünk le százhuszonnégy óriás nagyságú piros almát. Most már mint egy ellenség által kifosztott gyülekezet, búsan állnak egymás mellett a puszta fák. Lombjaikat szemlátomást hullatják rendkívül eredményes munkájuk után a hosszú pihenésre. A két notórius körtefa várakozik még gyümölccsel megrakva. Hadd csípje meg a dér. Akkor talán kínjában meg fog eredni gyümölcse. Ha akkor sem, kivágom. Örömmel és hálával telve veszek búcsút a magam-alkotta kis teleptől. Nemcsak örömet nyújtott, de tanúságot is arra, hogy sosem kell elvesztenünk a türelmet és a reményt. Tegnap Miskolcról voltak itt atyafiságos vendégeink. Itt töltötték az egész napot kedélyes, családi körben. Részt vettek derült kedéllyel a gyümölcsszedésben is, s este a hegytetőn a pincei vacsorában, honnan késő este, sűrű setétben, lámpavilág mellett ballagtunk hazafelé, s ők a tíz órai vonattal visszautaztak Miskolcra. Most már ritkábban fogok kilátogatni. A hervadó kert szegénysége nem vonz úgy, mint virulása és gazdagsága vonzott. Csak az a sírhalom szólít ide egyformán, melynek vonzó ereje nem függ az egymást váltogató évszakoktól. 1903. október 8. írnom kellene most azon lelki háborgásról, mely tegnap óta nyugtalankodik bennem. Túlzása a mindenről megfeledkező szeretetnek, melynek mérgezett nyila véletlenül, egyszer csak ellenünk fordul. Vérző tövisek közt futkosás a délibáb után, mely előttünk mindig tovább-tovább vonul. Mindezek után keserű önvád és kárhoztatás önmagunk ellen saját bensőnk ítélőszéke előtt. Elég most ennyit jegyeznem ide - emlékeztetőül. A múlt hó 26-29. napjait Gyulaival töltöttem részint Budapesten, részint Leányfalván. Szüretjét ünnepeltük szept 28-án. A család tagjain kívül részt vettek abban Görgei Artúr, Görgey Pista, ennek mostohaleánya és unokája és Arany Lászlóné másodmagával. Egypár látogatást tettem a fővárosban, s megelégelve az ötnapi távollétet szept. 30-án hazasiettem. Feljegyzésre méltó látvány volt Leányfalván, amint a gyakorló katonák Budáról érkezve néhány óra alatt hajóhidat vertek a széles Dunán, s még rövidebb idő alatt elbontották. Most már nemigen van mit néznem s miben gyönyörködnöm a nemrég dúsgazdag gyümölcsösben. A termés nagy terhétől megszabadult fák üresek, s egyre sűrűbben hullatják sárgult leveleiket. Nagy ritkítást és tisztogatást kell rajtok végeznem tavasszal. Most néhány, húsz-huszonkét darab szép birsalma volt még leszedni való. Az az ominózus úgynevezett téli „Esperes" körte nagy termésével még tovább marad a fán. Tegnap a rettenetes dühöngő szél, melyet Falb megjósolt, igen sokat levert róla, nagyokat, szépeket, melyek közt némelyiknek már magva is fekete, de nem merem azt az éredtség biztos jelének venni. Azt a nyomorult szőlőtermést is itt hagyom még tíz-tizenkét napig.