Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Tegnap délután iszonyú szélvészben fellátogattam sírhalmunkhoz. Megtekintettem azon a két sírkövet, melynek (360) betűit néhány nappal ezelőtt aranyoztattam újra. Eléggé ragyogók. Harminc koronát fizettem érte a miskolci aranyozónak, pedig csupán egy napi munkát végzett körülte. - Legközelebb nagyobb mérvű pénzkiadásom, úgyszólván áldozatom is volt, melyre részint a kegyelet, részint a szeretet ösztönzött. Úgy tekintem azt, mint végső adományt életemtől leendő elbúcsúzásom idején. Úgysem valami sok az, amit én közvetlenül magamra költök, bár sok apróság utoljára mégis sokra megy. Beszélnek előttem a vasárnap délután itt tartott rendkívül tömeges népgyűlésről... Kétes, kompromittált egzisztenciák tartózkodás nélkül szabadon dobálják a tüzes üszköt. Hangot és irányt adnak a felzaklatott népáradat tetején olyanok, akiket rendes körülmények közt jellem, tehetség, polgári állás tekintetében mint alacsony porban fetrengőket szemléltünk. És ez a felfordult, veszélyes törekvés országszerte mind tovább-tovább harapódzik. Siet ez az elámított nép az örvény felé, mely ha magába sodor bennünket, hol keresse a felelősséget és kárpótlást a nemzetnek jelenleg hallgatag, megfélemlített, józanabb része? Bízhatunk-e még most is a „magyarok Istenének" sokszor bebizonyított, különös védelmében, szabadító, csudatevő erejében? 1903. október 19. A húgomék (Irma) szüretjére érkeztem volna tegnap délután. Ma és holnap akarták azt megtartani. Azonban az éjszakán elkezdett az eső esni, s most is folyvást esik. Nagy sár, locspocs mindenfelé. Mily szomorító tönkretétele a nagy készülődésnek és örömmel biztató várakozásnak! Mi minden van már készen egybehalmozva, amit, ha még holnap is így tart az idő, kellve vagy kelletlenül itthon kell elfogyasztani, elpusztítani! Az ártatlan bárány, mely éppen ez alkalomra tartogatva esett áldozatul, a régen dédelgetett kis bak őz, mely kiskorában a szabad erdőségből kiragadva itt élvezte a házi rabság kényelmeit, s most nem a vadász golyója ölte meg, hanem a szakácsné konyhakése ontotta ki vérét! És leölt szárnyasok meghidegült tetemei és a különböző sütemények változatos tömege mindmind elszomorító tárgyai lettek az eső által elmosott s ki tudja mikorra halasztott szüretnek! S ez így van nemcsak Szentpéteren, hanem bizonnyal Miskolcon is. Az égbolt általános elkeseredésre mutat. A hőmérő 6 fok melegre szállott alá. Hiába vontam kertem palánkja nagy részének tetejére szöges sodronyt. Mégis átjött azon vagy a mellett a tolvaj, hihetőleg a szomszédból, s alig hagyott meg valamit azon a rendkívül bő termésű körtefán, mely a kert hátulján éppen a szomszéd szeme előtt mutogatta az úgynevezett téli „Esperes" körtét, s melyet én most próbául akartam és akarok a fán hagyni addig, míg csak teljes megéredését egész bizonyossággal nem tapasztalom. Nem tudom, marad-e a fán erre a próbára? Tegnapelőtt, e hónap 17-én Budapesten jártam hivatalos küldetésben. A vármegye által készíttetett Szemere-szobrot néztük meg s vettük át küldöttségileg, hivatalosan. A bronz szobor már rég készen áll Róna József műtermében, illetve udvarán. Életnagyságon felül, álló alakban, mellén összefont karral, gondolkozó kifejezéssel ábrázolja Szemere Bertalant. Az arc eléggé élethű, a tagok arányosak, a