Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1903. augusztus 28. Itt van az ősz kezdete néha még forró, néha már langyos melegével, este és reggelenkint 8-9 fokra lehűlt mérsékletével. Bőven meghozza gyümölcseit a vidékünkön, legalább a házikertekben. A hegyeken, úgy hallom, nem annyira. Egyéb termény is: a gabonaneműek, kukorica, krumpli meglehetős. Nemigen tarthat a nép télben az éhínségtől. Pár hét múlva a téli gyümölcsök legtöbbjére elérkezik a leszedés ideje. Ha most már okosabban tudnám azt megválasztani, mint eddig, hogy se idő előtt, se idő után ne legyen. Tegnap úgy láttam, egy fajta („Angulemi hercegnő") körtét szedtünk le egy törpe és egy magas törzsű fáról. Meglepő, hogy a kis törpe hatvan darab kifejlett, nagy, sárga körtét adott. Egy névjegyzék (Unghváry Lászlóé) ezt a körtét októberben érőnek mondja, holott ennek nagy része már most is teljesen sárga, jól érett, csaknem elérett. Nehéz hinni az árjegyzékeknek. Most már főleg a gyümölcsöskert látogatása csalogat ide. Jelenleg összekötöttem a látogatást egy kis vadászati sétával is, melyet tegnap meglehetős melegben Lossonczy Jenővel élveztem délig. Még mindig vonz ez a mulatság, melynek érdekét szép kis vadászebem is nem kevéssé növeli. Sokkal kevesebb vadat találtunk, mint a múlt évben ilyenkor. Nyúlnak színét is alig láttuk; foglyot is alig, szórványosan. Abból Jenő hat darabot ejtett, én hármat. De a fáradtságot bizony erősen megérezték lábaim és a bal oldalam, úgyhogy már ma nemigen lettem volna hajlandó folytatni a mulatságot. Szepessy Gyula üzenetét várom, hogy ígérete szerint holnap vagy holnapután Berentén próbáljunk szerencsét. Hétfőn azután, aug. 31én visszatérek Miskolcra, hol a községi viszonyok fizetési ügyében tartandó megyei tanácskozásban kell akkor részt vennem. 1903. augusztus 30 Szepessy Gyula bizony se nem írt, se nem üzent, így a nála tervezett mulatság füstbe ment. Itthon a szobába és kertembe töltöm ezt a pár napot, leginkább az utóbbi helyen, hol alig bírok betelni a dús áldás szemléletével. Gondot ád e sok gyümölcs felhasználása. Dacára annak, hogy majdnem mindegyik alma- és körtefa sűrűn hullatja részint férges, részint egészséges termését, kivált ily rendkívül szeles időben, mint ma is, elég marad a későbbi élvezetre. Holnap reggel néhány jó nagy kosárral viszek Miskolcra az őszi „Angulemi" és a „Vilmos" körtéből... Ne félj, te gyakran kárhoztatott kis kertem! Nem vádollak, nem kárhoztatlak ezután. Ezévi dúsgazdag áldásodért és bámulatos bőkezűségedért elfelejtem sokévi szűkmarkúságodat, csalódott reményemet, sikertelen fáradozásomat, engesztelődve fogadom azt is, ha jövőben talán ismételten megcsökkenne nálad a termőerő. Azon sem igen fogok ezután bánkódni, amit gyakran szememre térítettek, hogy oktalanul közel ültettem egymáshoz fácskáidat. Ez a gyakorlati emberek helytelenítő észrevétele. Sok józan ok szól mellette. De íme, a természet beleszólt a bölcs elméletbe, s egymásra bomló ágaidat megrakta szépen kifejlett, különböző, finom gyümölcscsel úgy, hogy lombjaid közt egymást csókolgatja a körte, az alma, a szilva. A neki-neki zúduló szél sűrű fellegeket kavar az utca porából csaknem az egész napon. Most estefelé valamennyire mintha csillapulna. Talán megengedi, hogy a temetőre felpillantsak, miután nem eléglem, hogy csak gondolok rá. Úgyis