Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

szükségtelen, de káros is. Egészségi állapotom sem kedvező. Kínosakká teszi éjjeleimet baloldali régi fájdalmam, mely most növekvő erővel jelentgeti magát. Ez is érzékenyebb és nyugtalanítóbb, mióta két évvel ezelőtt meglepett a bélhurutnyavalya. Gondosan kellene figyelni táplálkozásomra; megfigyelni mindazt, ami ártalmas, s okosan kerülni. De engem e részben gyakran elhagy az okosság, és mindig meg is adom az árát. Most mintegy búcsúlátogatás végett jöttem ide tegnap este. A jövő héten szerdán (július 15.) felvonulok a Tátrába Tátraszéplakra, hol már tavaly és harmadéve is üdültem a hűs fenyves levegőn. Talán a hely, a körülmények, a társaság, az égalj változása némi fölüdülést fog hozni szellem- és kedélyvilágomba is. Legalább ilyesvalamit tapasztaltam ott már két ízben. Pedig mind a két alkalommal remetemagánosságban, szinte a társaságtól elvonultan töltöttem ott a napokat, s egyedül a fölséges természettel társalkodtam. S talán éppen ezért emelgette lelkem bátrabban a szárnyait úgy, hogy néha még a Múzsa látogatását is fogadhattam. Könynyű volt elvonulnom. Nem háborgatott a cifrálkodó fürdővendégek mindenfelé sürgő-forgó nagy sokasága, aminő O- és Uj-Tátrafüred sétányait és erdei ösvényeit ellepi. Ott a képzelgő embernek könnyen az a tréfás gyanúja támad, hogy ott a hegyilevegő balzsamos gyógyító elemét az a tolongó népáradat mihamar felszívja, s a maga kigőzölgésével megfertőzteti: nincs hát ok vágyakozva odasietni. Akkor hagyom itt kertemet, midőn benne, gyümölccsel rakott fáim szemlélésében sok örömet találok. Ennyi áldásra itt ritkán emlékezem. Nem tesz jó hatást az egymásra boruló ágak sűrűsége, melyek kölcsönösen egymásra hajolva egy vegyes tömegben mutogatják a körtét, szilvát, almát. Mikorra előkerülök augusztus második felében a gyümölcs némely része már el is érett, de a legnagyobb és finomabb része még csak azon túl fog kínálkozni. Különben már maga a szemlélet is elég gyönyörűség. S öregembernek legtöbb esetben csak ezt a gyönyörűséget kínálja és hagyja meg az élet. 1903. július 11. A tegnap érkezett hírlapban olvasom, hogy dr. Pauler Gyula tegnapelőtt megholt. Vidékre vonult pihenni, üdülni. Ott rosszul érezte magát, lefordult a székről, és megszűnt élni. Meglepett hirtelen elmúlása. írói munkásságát nagyrabecsültem. Az „Akadémiában" gyakran találkoztam vele, s rövid, futólagos érintkezések után is megnyerte rokonszenvemet az eleven, mozgékony s javakorban levő férfi. A hírlap szerint 1841-ben született, eszerint csak hatvankét évet élt. Nagyérdemű művelője volt történeti irodalmunknak, s most már érzékeny vesztesége. Gáspár vidéki színésztársasága még mindig itt időzik. Csudálom, hogy kibírja mind a közönség, mind a társaság. Hallom, hogy az igazgató jubileuma a legközelebbi napokban fog megtartatni. De minő általános örömünnepe lehet az a jubileum, mikor, amint hallom, a társaság tagjainak napi osztaléka átlagosan fejenkint 25 krajcár. Ha csakugyan így van, ők is elénekelhetik, quem dii odere etc. Az idő csak nem akar jóra fordulni. Ez éjjel is folyton esett. Most is, napközben csakhogy éppen nem csöppen. A túlságos nedvességet már unni kezdi a föld.