Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

hírek érkeznek az ország többi vidékéről. Mi lesz, ha majd a krumpli és a kukorica is áldozatul esik a mostoha időjárásnak? Kertecském tisztán, teljes üdeségben várt rám. Meghasgatott levelek s itt-ott a jég által leperdített gyümölcsök mutatták az átviharzott veszedelmet, de panaszom azért éppen nem lehet. Nagy veszteség nélkül szabadult minden fám. Némelyiken, kivált a szilvafán, annyi a gyümölcs, hogy már most is az ágát húzza, s támasztani kell. Rózsáim is gyönyörűn virítanak. A sűrű zöld lombozatú törpefák sorában kellemes változatosságot idéz az ő különböző élénk színpompájok. Hanem hát a tolvajoktól csak nem bírok eléggé védekezni. Gondolom, a szomszédok rossz gyerekeitől. Hiában kerítkezem jó deszkapalánkkal. Négy szép cseresznye-meggyfám közül hármat, mely dús termést hozott, ugyancsak megdézsmálták és megtépázták tegnapelőtt fényes nappal. Köszönöm nekik, hogy mégis nekem is hagytak valamit, sőt a nagyobb részt! Zajos megyei gyűlésünk volt tegnapelőtt és azelőtt. Onnan jöttem ide. Éktelen tömeges lármából a zajtalan magányba. Egy tisztviselőválasztásunk is volt. Ujabb tanúsága annak, hogy szegény ember vízzel főz. Ez és más egyéni érdek nagy számmal gyűjtötte egybe a bizottsági tagokat. Ilyen érdek volt a tisztviselők fizetésének felemelése megyei pótadó alapján. Kemény dió volt, de keresztülment! 1903. június 30. Miben áll a boldogság? Erre ahány ember, annyi féle a felelet. Úgy gondolom, annak is megvannak bizonyos lépcsőfokai. Első a remény, mellyel várjuk; második a küzdés, mellyel elérni törekszünk; harmadik az elégültség, midőn elértük; negyedik, midőn nyugodtan élvezzük. Ezután következik vagy a véletlen közbelépése, vagy a természetes hanyatlás, vagy a kiábrándulás, mely így kiált fel a bibliai bölccsel: hiábavalóság, minden csak hiábavalóság! Az ég ritka választottjainak adatott az egy hosszú életen végig kibírni. Ez jutott eszembe még éjjel, midőn álmatlanul forgolódtam ágyamban, mely felett szüléim arcképét őrzöm, vagy ők őrködnek felettem. Most már tisztán kivehető gyümölcsfáim termése. A gyümölcsök nagyra nőttek, s kikandikálnak ott is, ahol eddig a sűrű lombok miatt láthatók nem voltak. Ha mindezt megtartaná az ég, nem lehetne panaszom az évi termés ellen. Egész télre bőven el lennék látva körtével és almával. Még másnak is jutna belőle. De az érlelő, meleg nyári napok nemigen akarnak elérkezni. Gyakori volt az eső. Az ég mindig borongó. A levegő hűs, az éjszakák néha hidegek is. Még csak két hétig kísérhettem figyelemmel a haladást. Holnaphoz két hétre indulok a Tátrába azon helyre, azon szobába, hol már két éven át oly hasznosan és kellemesen hűsöltem. Egy egész hónapig szándékozom ott időzni. Addig gyümölcseim egy része éredésre jut. Hadd élvezzék húgaim nálamnélkül. Almáim, körtéim úgyis mind ősziek vagy téliek; azok megvárnak, ha jó egészséggel juthatok hozzájok. Nemrég egy egész hetet töltött nálam Gyulai Pál barátom. E hónap 21-én utazott vissza. Igyekeztem tőlem telhetőleg szívesen látni, de biz' ez messze maradt azon szeretettől, mellyel én őiránta viseltetem. Az idő is ellenünkre járt. Csaknem folytonosan esett. Kijöttem vele ide egy napra június 20-án, hogy lega-