Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1902. december 26. Karácsony második napját ünnepeljük. Most szobám csendességében üldögélek, míg a nép, amint látom, seregelve siet ott künn Isten háza felé. Tegnap, az első napon, magam is ott voltam, s járultam a hívekkel együtt az úrasztalához. Régi emlékek egész serege újul föl lelkemben e napon. Családi életünk apró jelenetei, képei, vallásos nyilvánulásai; azok az alakok, melyek ez ünnep lefolyását velünk és körültünk élénkítettek, s melyek rég-rég elköltöztek már az élők közül. Tegnapelőtt este érkeztem. A folytonos kegyetlen hideg, amely Miskolcon sokszor 18-20 fokig emelkedett, eltartóztatott az idejöveteltől. Tegnapelőtt este is csak nagy akadállyal juthattam ki. Az esti nyolc órai vonattal utazván tévedésből az ecsegi állomáson szálltam le a szentpéteri helyett, s ott kellett várnom, míg sürgönyözés folytán megérkezett értem a szánka Szentpéterről, hová nagy sötétben, nagy hidegben nagy nehezen csak kilenc óra után érkeztem. Dec. 24-én amiatt maradtam estig Miskolcon, mert azon nap délutánján temettük Soltész Nagy Albertet, akit dec. 22-én esti öt óra tájban, midőn a megyeház előtt hazafelé ballagott volna, a járdán egy pillanat alatt szívszélhűdés ölt meg. Elete nem folyt viszontagság nélkül. Régi derültebb éveit testi-lelki gyötrelmek, veszteségek, hosszú szenvedések követték. Munkás tagja volt a társadalomnak különböző téren. Elete már több idő óta szemmel láthatólag csak lassú, de biztos haldoklás volt. Erezte azt ő maga is. Tetemes vagyonáról, mint hallom, úgy intézkedett, hogy azáltal örökre áldott, kegyeletes emléket állítson mind önmagának, mind a múlt évben elhunyt, nagy reményű, egyetlen fiának. Őszinte részvéttel állottuk körül a koporsóját. Hideg, de nem túlságosan kemény Karácsonyunk van. Vastag hó borítja a földet már egypár hét óta. Tegnap reggel nyolc óra tájban 12 fok volt a hideg, már ma reggel csak 8 fok. Meglágyult az éjjel csekély hóesés miatt. A részben terméketlen évet itt is sokakra nézve ínségessé tette a kegyetlen, szigorú tél. Hallom, hogy a nyomorgók számára segély gyűjtésével és -nyújtásával foglalkozik a községi elöljáróság és a lakosság. Csak a kiosztás körül tudnának eljárni a helyzetnek megfelelő méltányossággal és eszélyességgel! Valamint Miskolcon, úgy itt sem maradok el a segítők sorából. Adok, amit adhatok. 1902. december 27. Mily gyors fordulat az időjárásban! Tegnap este egyszerre déli szél kezdett fújni, s egész éjjel szinte dühöngött. Most reggeli kilenc óra tájban 4 fok meleget mutat a hőmérő. A nagy hó, mint látom, mindenfelé tetemesen lelohadt. A hegyeken itt-ott már feket[él]lenek is egyes pontok, s ugyancsak megcsordult az eresz. Az ember szinte föllélegzik az enyhe levegőben a régóta gyötrő, rendkívül fagyos napok után. A szakadozott felhők közül biztatva néz ránk az ég szelíd kék boltja. A ki-kivillanó meleg napsugár szabadulást hirdet. Pedig hol van még a szabadulás valódi hajnala - a tavasz! Gyakran fordulnak hozzám verselgető fiatalok véleményt kérve tőlem verseik és tehetségük értéke felől: mondjam meg, jók-e a versek? Van-e költői tehetség az íróban? Lesz-e belőle jóravaló költő stb.? A véleményt a műre nézve hol ride-