Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

rőben látogattam meg sírboltunkat, melynek tetején szépen kivirított egynéhány a nemrég odaültetett árvácskák közül. Tegnap egy gyönyörű piros, illatos rózsát hoztam magammal a szőlőből. A vincellér oltotta azt tavasszal a szőlő garádja mellett egy magas csipkébe. Én a sírhalomra vetettem édesanyám részére, aki nagyon szerette a virágot. Elég tárgyam volt elgondolkozni a családi élet különböző nyomorúságairól. Mily sok alakban, mily sok helyen látom azokat a színfalak mögött! Egyik részvétre gerjeszt, másik szánalomra; egyik kárhoztatást érdemel, másik megvetést. És az emberek mily könnyen és mily örömest tolják a végzet nyakára a magok hibájának és oktalanságának káros eredményeit! Ezeket látva agglegényi ridegségemben szinte nem is bánom, hogy be nem léptem a családi élet kétes jövőjű paradicsomába. 1902. november 6. Tegnapelőtt óta itt pepecselek. Téli nyugovásra készítettem el kertecskémet. Mint a jó szüle a maga rossz gyermekeit, úgy ápolgatom én is évről évre, meg nem szűnő reménnyel gyümölcsfáimat, melyek közt a legtöbb nem is gyermek már, hanem erőteljes ifjú vagy éppen fiatal férfi. Tegnap elvégzett teendőim ezek voltak: a gyümölcsfák törzseinek a mohatkától és ripacsos héjtól megtisztogatása, töveinek kitányérozása, törzseinek marhatrágya, oltott mész és hamu-vegyítékkel bekenése, szőlőtőim és rózsafáim elföldelése. Ezzel már elő van készítve a kert a téli pihenésre. Egyik napszámosom egy öreg Lévay volt; földhöztapadt, szegény, teljesen iskolázatlan, buta képviselője a dégénérait famíliának. Mondta, hogy kihalóban vannak már Szentpéteren a Lévayak, hogy elszegényedtek, hogy többekkel együtt az ő fia is Amerikában van pár év óta, s már csaknem kétszáz forintot küldött haza itthon maradt családjának. A hideg időjárást emlegetvén azt mondta, hogy az ő testén, mióta él, nadrág még sohasem volt. A legcsikorgóbb telet is egy gatyácskában szenvedte át anélkül, hogy valami nagyon fázott volna. Megszokása az ínséges nyomornak. Az idő ma többnapi enyhe borongás után hidegre változott. Reggel három fok hideget mutatott a hőmérő. Erős dér lepte a környéket. A falevelek sűrűn kezdtek aláomlani. Érzik a közelgő tél leheletét. Ha pár óra múlva fölmelegszik, meglátogatom sírhalmunkat. Eszembe jut, hogy szegény Berecz Károly hamvai fölött is sikerült egy egyszerű síremléket állítani Miskolcon az avasi temetőben. Az én indításomra gyűjtöttünk arra nyolcvan koronát. Ez van a sírkövére vésve: Berecz Károly magyar író, m. akadémiai tisztviselő. 1820-1902. Nyomorba jutott vénségére, főleg a maga ballépései miatt. Könnyelmű erkölcsi életet élt, s kevés írói talentummal és kevés sikerrel, még kevesebb erkölcsi értékkel. Pedig neki is kezében volt a szerencséje fiatalabb éveiben a rendezett, biztos jövőhöz. De ő sem nézett a hátulsó kerékre, midőn az élet örömei, gyönyörei közt futkározott, mint oly sokan nem néznek. Most sajnálom, hogy az utolsó időben, míg Miskolcon nyomorgott, többet nem tettem érte. Az édesanyja sírjában van eltemetve, kinek