Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

vékenységéhez az úrbériség eltörlése és a közszabadság. Megváltozott a határ külső ábrázata is. Erdők, bokros, tövises ligetek helyén sima legelőket és szántóföldeket látunk. Az erdőhöz hasonló nagy gyümölcsöskertek eltűntek, s egyetlen fa nélküli veteményes területekké váltak. Mesébe illőnek gondolták volna a mi nagyapáink, hogy a város közvetlen közelében önmagoktól repülő kocsik fognak fel s alá robogni a vasúton, hogy bányászok serege fogja feltúrni a finom tüzelőanyagot itt a kisfaludi puszta halmai alatt, hogy főszolgabíróság, adóhivatal és járásbíróság székhelye lesz a város, amely két utóbbi számára emeletes palotát épít a község a maga erejéből... Mégis azt mondják: jobbak voltak a régi idők. Azok mondják, akik a régit nem ismerik. Aztán a felfogástól is függ a mondás igazsága. A mérleg egyik serpenyőjében áll a tétlen nyugalom, másikban a mozgalmas élet, egyikben a lenyűgözött testi, lelki erők, másikban a szabadon szárnyaló szellem, egyikben a földre szegzett mozdulatlanság, másikban az ég felé törekvő tökéletesülés stb. Os homini sublime dedit, caelumque tueri iussit et erectos ad sidera tollere vultus. Tegnapelőtti ideérkezésemkor azzal a hírrel is megleptek, hogy itt a velem átellenben lakó szegény zsidó nő néhány nappal ezelőtt meghalt. Igen vézna, beteges külsejű, magas termetű asszony volt, már egy kissé időske is. Gyermekszülésben halt meg, mondják, sokáig tartó, rettenetes kínok közt, az orvosok erőszakos műtéte alatt. Minek ad a természet gyümölcsöt az olyan fának, melyben a megérlelésre már nincsen elég erő? Vagy a természet is csak úgy szemhunyva osztogatja rendelkezéseit? Nyomorban élt, nyomorban halt meg, utána is csak nyomor maradt. Most már Isten veled, nyugodalmas fészkem! Látod, repülésre vagyok immár készen; Távol a Kárpátok hűs fenyvese vár rám, Melyek ösvényeit kór-betegen járom, De arcomra, midőn búcsút vettem tőle, Piros szint idézett csudás levegője.. Benned, kicsi fészkem! míg magadra hagylak, Régi lakóidnak szellemei laknak. Tátraszéplak 1902. július 9. Tegnap délután hat óra tájban érkeztem ide. Épp azon a napon, sőt abban az órában, mint a múlt évben. Háromnegyed volt négyre, midőn a vonat Poprádra ért velünk. Onnan másfél óra alatt iderepített engem nyolc koronáért (tavaly tízért) a poprádi bérkocsi. Most nem hatott úgy reám a kárpáti hűs levegő első érintése, mint a múltkor. Akkor beteg voltam, most nem vagyok az. Ehhez járul még az is, hogy az idő barátságtalan, felleges, csepergős, hideg. Jelenleg szobámban, éppen úgy, mint odakünn, 13 fok. Tavaly is állandóan ilyenformán volt. Kevés a vendég emiatt, az is kedvetlenül mozog.