Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

imitt-amott. Ennélfogva nem is sietek úgy a kerti munkával, mint előre gondoltam. Holnap délig még néhány rózsának való csipkét ültetek el, aztán visszautazom, s ismét jövök, ha az idő állandóbb tavaszi meleggel csalogat. 1902. április 1. Oly szívesen foglalkozom kertem gondozása körül. Egyéb mulatságom vagy dolgom sincs, mikor itt künn töltök egypár napot. Babrálgatok, nyesegetek, fűrészelgetek. A dologkerülő, aluszékony vagy makacs lélek mintegy az apró testi munkához menekül. Mikor egy-egy száraz gallyat lemetszek gyümölcsfáimról, sokszor a fiatalokról is, többször a vénebbekről, eszembe jut, hogy a természet tőlök is apródonként szedi néha vissza adományait, éppen mint az emberektől. Az idő mára kellemesen megváltozott. A tegnapi zord hideg szél elállott. Tavaszi, napfényes, enyhe levegő csalogat. A kerti munkát, melyet végezni tegnap még féltem, most bizakodva végeztettem. Ezután alig marad itt különösebb tennivalóm. Pár óra múlva visszaindulok Miskolcra. 1902. április 17. Tegnapelőtt oly reménnyel jöttem, hogy itt mulatok egypár szép tavaszi napot, s gyönyörködöm a természet fejlődésében. De azóta folyvást esik az eső. Pocsolya és sártenger mindenfelé. Ki sem léphetek a szobából. Ehhez jön még az is, hogy ma itt országos vásár van, s a vásárosok kénytelen-kelletlen járnak-kelnek az utcákon. Úgy gondoltam, hogy itt háborítlan csendességben megírom vagy legalább meg kezdem írni azt az ódát, melyet Tompa rimaszombati szobrának felavatási vagy leleplezési ünnepélyén június első hetében kell előadnom, s melynek megírására a szoborbizottság elnökének, Gömör megye alispánjának régebben ígéretet tettem. De bíz' itt a költemény megírásából, legalább ez ideig, semmi sem lett. Nem bírtam hangulathoz jutni. Ahelyett egypár másféle rövid versecskét ütöttem nyélbe, melynek magvát már régen hányom-vetem papírosaim közt. Az öregséggel járó elmélyedő búsongást tükrözi mind a három apróság. E hónap 26-án Budapesten összeül az „egyetemes énekügyi bizottság". Én is ott leszek. Közelíteni kell az új énekeskönyv végleges egybeállításához. Bizony, ha a meglévő anyagot tekintem, félve nyúlok hozzá. Sok a gyenge vagy közepes, kevés az elfogadható, még kevesebb a kifogástalan. De már keresztül kell hajtanunk. Nagy szégyen volna abbahagyni huszonöt évi vajúdás és költekezés után. Aztán úgyis hiábavaló volna magas költői mértékkel mérnünk ezeket a darabokat. Ezekből sokkal különb s a mai igényeknek megfelelőbb gyűjteményt lehet egybeállítani, mint minőt mostani énekeskönyvünkben bírunk. Azt határozattan állíthatjuk. 1902. április 18. Csak most indulhatok vissza, amint eleve is szándékom volt. Ma reggelre már megszűntek ömleni az ég csatornái. Annyira-mennyire kivirult. Most már, ha jó meleg napok következnének, rohamosan fejlődésnek indulna a tenyészet. Kövérré ázott a termékeny föld. Az itt töltött három napot úgyszólván mindig a szobában kellett átraboskodnom. A hegyre sem látogattam ki.