Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Sírboltunkhoz sem járulhatok ebben a sártengerben. Hiszen ott is, a temető halmai közt élettelenség, szomorú némaság uralkodik a természetben. Az ember lelkét és képzeletét is megüli és lenyomja a nehéz, ködös levegő. Ilyenkor és ilyen helyen még Ossziánt sem igen kívánjuk az ő „ködös, homályos énekével". Megadjuk magunkat a nyakunkra szakadt unalomnak. 1901. december 27. A karácsonyi ünnepnapokat ugyancsak kihúzom itt, dacára az ocsmány időnek, vagy talán éppen azért. Csak holnap szándékozom visszatérni. Most vagyunk igazán benne az őszi híg sárban. Csaknem egész éjjel esett az eső. Utcáinkat mindenfelé habarék fedi, mint valami iszappá vált folyó. Az ablakon kinézni sincs kedve az embernek, nemhogy kilépni vagy éppen útra kelni. Még a kert kavicsolt ösvényén csak sétálhatok akadály nélkül, de az 5-6 foknyi meleg, vastag-ködös levegő oda se igen csalogat. Gyümölcsfáim törzséről is lemosta az őszi meszelést a ma éjjeli eső, így a téli óvakodásra nemigen használ az őszi elővigyázat. E napokban érkezett ide a hivatalos értesítés arról, hogy az illavai fogházban néhány nappal ezelőtt tüdővészben meghalt Farkas József idevaló lakos, aki tavaly vagy harmadéve cseresznyeéréskor a szőlőhegyek közt meggyilkolta fiatal feleségét s ennek ifjú legény testvérét előre megfontolt szándékkal, bosszúból. Akkor mindjárt kitört itt ellene a nép ingerültsége, de csak szóval, csak úgy szűr alatt, s nem fokozódott amerikai „igazságszolgáltatásig", mely néha a rendőrség keze közt is széttépi az ilyen gyilkost. Tizenöt évre ítélték. Nem tudom, vajon bölcs és igazságos volt-e a gondviselés akkor, midőn e kegyetlen vadállatnál a hóhér tisztjét a tüdővészre bízta. S vajon a rabláncon töltött pár év bűnbánat és gyötrelem éve volt-e ránézve, vagy reménykedés a kiszabadulásra s tervezgetés - mint mondják újabb gyilkosságokra? Hiába! Az emberekre nem hat oly élénken az Isten kezétől néha késlekedve érkezett elégtétel, mint az emberek által kiszabott szigorú, gyors, példás büntetés. És még az ily elvetemült gonosz gyilkosnak útjára is részvéttel gondol egy-egy szánalmas szív. A szülék megindulását menti a természet. Mondják, hogy azok itt ma meghúzatták a harangokat az istentelen fiúért. Az idő bizony unalmasan telik. Valamit dolgoznom kellene, legalább olvasgatnom. Semmi sem megy. Lankadtak az idegek, test és lélek egyaránt. A fájdalmasan, nyugtalanul töltött éjjel után nem hoz valami kedélybeli üdeséget és tevékeny rugalmasságot a nappal. Szinte fenyegetőleg közelít mindjárt az ebéd ideje, azután csakhamar, már négy órakor ránk borul a sötét este s mindjárt a gyötrelmes éjszaka! 1902. január 27. Az új évben most vagyok itt először. Nem volt kedvem kijönni a nedves, ködös napokban, bár azok közt néha oly fényes, meleg napok is voltak, hogy március végén vagy április elején képzelhettök magunkat. Általában ez a téli időszak egészen a mai napig oly példátlanul enyhe és fagy nélküli folyású volt, minőre a legvénebb emberek sem emlékeznek. Csak olykor szállt le annyira a hőmérő, hogy itt-ott a vizek, különösen a kiöntések, vékony jégréteggel voltak bevonva.