Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

kellett szobácskámat, bár a nap a fölleges égen néha meleg, tavaszi fénnyel pillantgat. Ily időjárás mellett nehezen fejlődik a természet. Gyümölcsösömben különösen a szilva- és a meggyfák a legdúsabb virágzattal borítvák, a körték csak itt-ott mutatnak virágot, az almák pedig csudálatos módon elmaradtak, lombot is alig hajtottak, mintha veszni akarnának, itt-ott látni rajtok egy-egy kínlódó vagy éppen elhalt virágbimbót. Bizony a nagy hidegek csigázták el. S különös, hogy törpefáim közt az almák is a legpompásabban virágzanak. Gyönyörűség szemlélni ezeket a kis fákat. Az egész egy dúsan virító bokrétasor. Némelyik oly dús és formás, hogy szobában asztalra lehetne tenni dísznek virágtartóba. - Most már a temető is zöld szőnyeggel van bevonva mindenfelé. A természet jótékonyabb és hatalmasabb az embereknél. Válogatás nélkül fedezte szőnyegével a sírdombokat. A mi sírhalmunkon is szépen díszlik a télizöld. Kék virágai szelíden hirdetik a halál felett az életet az élők gyönyörűségére és ábrándos reménykedésére. Rögtön visszaindulok Miskolcra, s holnapután a fővárosba az „Akadémia" úgynevezett nagyhetének megünneplése végett. Munkámmal a rám szakadt tétlenség e sivár idejében úgysem szolgálhatom, legalább jelenlétemmel s gyűléseiben való részvétemmel mutassam az érdeklődést. 1901. május 27. Pünkösd második napja. Folyó hó 23. óta itt nyavalygok. Kijöttem igen elgyöngült, beteges állapottal, hogy itt rokoni jobb ápolásban részesüljek, s gyümölcsös kertem lombjai közt sétálgatva jobb levegőt szívjak. Már Budapesten, az „Akadémia" ülésein folyvást rosszul éreztem magamat. Sőt mondhatom, az egész tél valami kellemetlen, nyomasztó volt rám nézve. Nem várhattam be az „Akadémia" május 12-ei díszülését sem. Már 11-én hazasiettem. 13-án éjjel - éppen ma két hete - irtózatosan kitört a hideg, s reggel éppoly mérvű láz fogott el. Az egész belsőm egyszerre felfordult. Idült lépbajom, mely eddig is folyvást növekvő fájdalommal gyötört, most lángra gyulladva, kidagadva irtózatosan kínozott. Orczy Gyula barátom, aki éppen azon reggel meglátogatott, rendkívüli örömmel ajánlotta fel kásaszemeit, s hűségesfen] kortyolgatni kezdtem az ártatlan hidegvizet. Természetes, minden érezhetőbb haszon nélkül. Aztán magamhoz kérettem dr. Markot. Megvizsgált, s lépdaganatot és gyomorrontást talált. Gyógyszert nem adott, csak étrendi jó tanácsot, s a marienbadi fürdőbe sietni minél előbb. Öt napja vagyok itthon szigorún koplalva, de nagyon nehezen javulok. Gyomrom végképp odavan, s a baj fókusza, a lép mindig fájdalmasan érezteti magát. Utálok minden ételt, italt, nemhogy kívánnék. Rosszak az éjjeleim. Éjjel, nappal türelmetlen, nyugtalan vagyok. Heverni nem jó, mert mindjárt elalszom; sétálgatni csak keveset tudok, mert nagyon gyenge vagyok. Érzem, hogy az egész belsőmet elöntötte, elnehezítette az epe vagy valami ártalmas anyag, melyet ott régi életmódom lassankint halmozott fel. Aztán, mi tagadás lenne, a hetvenöt esztendő is érezteti magát, s ha egyszer bomlik a gépezet, a nagy életkor nemigen szít annak reparálására! A fejem mindig kábult. Sokáig egy helyen maradni nincs türelmem. Remélem, ez a baj még nem az utolsó felvonás, de bizony némi jelzője lehet már annak!