Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

vétlen érintkezésben. Azok között ide jegyzem különösen Vajda Ödön zirci apát nevét, akinek vendége voltam - Gyulai baráti közvetítése folytán - a ciszterciták rendházában, illetve gimnáziumában. Nyájas, megnyerő társalgása, vidám kedélye rokonszenvet gerjesztő, szinte hódító volt. Kézadás mellett megígértette velem, hogy a jövő nyáron okvetlen meg fogom őt látogatni Gyulaival együtt Zircen. Az ünnepély hazafias lelkesedés áradozásai közt folyt le. Egyik becsületre méltó oldala volt az is, hogy okos intézkedés következtében a fényes banketten két pohárköszöntőnél több nem hangzott fel: egyik Széli miniszterelnöké, másik Havranek polgármesteré. Füst, mégpedig tömjénfüst elég volt itt is. A hiúság mosolyra méltóan ezekben kivette a maga részét. Az ünnepély alkalmából Gyulainál töltöttem csaknem egészen hat napot. A folytonosan esős, ködös, nyálkás idő akadályozta a külső levegőn való szabadabb mozgást és kirándulást. így volt az Fehérváron is. Emiatt a várost meg sem tekintettem. Közeleg a Karácsony. De az idő egypár nap óta csúful megenyhült, ködös, sáros állapotban várja; addig talán még megemberelheti magát téli mivoltához illően. Ámbár a miskolci Lázár-vásár holnapután lesz, melyről a közmondás, az akkor rendszerint sáros idő miatt, azt tartja: Lázár, Lázár! Beh rossz vásár! A sár miatt a temetőt sem látogathatom. De hát közelebb vagyok az ő lelkökhöz, midőn sírboltjok mellett állok, mint itt az ő elhagyott „fészkökben", midőn háborítatlanul rajok gondolok? Porló hamvaik közelében lebegnek-e állandóan, vagy ott vannak mindenütt, ahol én vagyok, és emlékező, szerető lelkem velők foglalkozik? Ki tudna erre biztos feleletet adni? 1900. december 25. Amit a múlt napokban az állandóan langyos időjárás mellett alig mertünk remélni: íme, szép fehér Karácsonyunk lett. Tegnapra virradóra meglehetős hó esett, s az mára is megmaradt, s ezzel, hogy úgy szóljak, a Karácsonynak szép természetes színe meg van adva. A fekete vagy éppen sáros Karácsony olyan, mint egy főrangú szép hölgy, aki a hozzá nem illő, piszkos és rongyos öltönyben jelen meg az ünnepélyen. Tartósnak ugyan nemigen ígérkezik ez a téli kezdemény. Napjában itt-ott meglágyult és olvadozott a vékony hólepel, bár a hőmérő folyvást a fagypontot jelezte. Népes gyülekezet jelent meg a reggeli isteni tiszteleten, s vett részt az úri szent vacsorában velem együtt. Megható volt a nép buzgó éneklése, mely bár csak az egyetlen tenorhangra van begyakorolva, de azért mégis valami fölemelő volt annak egybehangzó, harsány erejében. Különösen feltűnt az előttem ülő parasztlányok sorában egy tizennégy-tizenöt évesnek látszó kis barna lányka, akinek nekifohászkodott éneklése és csengő, éles hangja szinte átvibrált a gyülekezet hangtömegén. Szerettem volna néhány fillért csúsztatni a kezébe, oly egész lélekből s oly szépen énekelt. Tegnap délben érkeztem. Délután nem csekély fáradságba került a megfagyott, sima, rögös hegyiúton felkapaszkodnom sírboltunkhoz. Megható volt a téli komoly csendben a fehér halotti lepellel borított temető. Egyforma szeretettel és