Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

nap, szept. 30-án tizenhét fiatal lelkész szokásos felszentelése vagy felavatása Kun Bertalan püspök által, akit, amint beszédében említé, ugyanezen templomban avatott lelkésszé ezelőtt ötvennyolc évvel az akkori agg püspök, Szathmáry József. Kissé megviselt a gyűléssel együttjáró szokott törődés. Alig várom, hogy itteni kis „fészkemből" miskolci állandóbb fészkembe röpüljek, s ott megpihenjek. Egy óra múlva indulok. 1900. október 15. Ilyen szép őszt valóban ritkán értünk. Folyvást derült, száraz, meleg napok járnak, szinte kánikulai hévségűek. Ami még érlelni való, minden megérik. Még most is kapható a legízletesebb sárgadinnye. A miskolci gyümölcspiacon felhalmozva látjuk a görögdinnyét, s mondják, hogy még az sem tökéletlen. A szőlő, ami keveset a májusi fagyok meghagytak, eléggé cukros, de a rendkívüli száraz időjárás miatt vastag héjú és húsos. De azért bármily gyönyörű és biztató ez a nyarat színlelő őszi természet, nem egy intő jel mutatja, hogy a rideg tél birodalma felé haladunk. A hideg esték, éjszakák és reggelek, olykor sűrű ködök, itt-ott a lombjaiktól már megfosztott fák, s a vidéknek a hervadás színét tükröző, szomorú arca, kiégett mezők, melyeken már szinte csak a földet rágja a legelésző csorda. Bizony a telet nyögi a kis Mangalica zsidó is, aki ma reggel a kapum előtt beszédbe eredt velem. Gyermekségem óta ismerem ezt a törpe, lőcslábú, gömbölyű s földhöz tapadt nyomorult izraelitát. Neve előttünk mindig csak Mangalica volt. Kövér kis alakjáért keresztelték így el. Valaha fuvaroskodott. Most már nem is tudom miből él. Talán hitsorsosai kegyelméből. Igen vedlett állapotban van minden tekintetben. Azt mondja, nincs olyan része, amely nem fájna. Nappala gyötrődésből, éjjele köhögésből áll. Egyedüli menedéke a templom, ahova, mint látom, napjában sokszor elballag, de nagy nehezen, kapum előtt. Azt vallja, hogy nyolcvan éves múlt. Bizony, igazán nincs már más menedéke, mint a templom, és a templomnál is biztosabb ott a parton - a zsidó temető. 1900. október 23. Ismerd meg magadat! Bölcs mondat a régi világból. De ha ismerjük is magunkat, ha jó és rossz tulajdonságaink világosságban állnak is előttünk, mily gyakran nyögjük annak a súlyát, hogy cselekedetünkben nem az önismeret vezérel. Ezt nem annyira másokon, mint inkább önmagámon tapasztalom. És azt is, hogy két világa van az embernek: egyik az a külső, melyben forogni lát bennünket a társadalom, a mindennapi élet; másik az a csak önmagunk által szemlélhető belső, melynek amaz nem mindig hű tüköré, sőt gyakran éppen ellentéte. Itt van az ősz, még ugyan nem a maga teljes ridegségében, de már a haldoklás biztos jeleivel. Még zöldülnek a falevelek, de már sűrűn peregnek is. Még kikivillan rövid időre a meleg napfény, de mihelyt elbúvik, komor hideg váltja fel. Szobámban is jólesik, sőt nélkülözhetetlen immár a meleg kályha. Kertemben nehezen megy az őszi munka. Alig kaphatni munkásembert. Gyümölcsfáim már be vannak mázolva friss marhatrágya és oltatlan mész vegyitekével. A töveik ki vannak tányérozva. A hat darab almafa s egy darab meggyfa tö-