Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Tegnap egy vidéki, szegény özvegyasszony rokonom látogatott hozzám. Újra beszélte nyomorult helyzetét, melyet már rég ismerek. Két felnőtt fia több évet töltött Amerikában. Mindkettő visszakerült, de - kivált az egyik - minden feltűnőbb keresmény nélkül. Mind a kettő családos, s most újra vissza akarnak menni Amerikába. Úgy mondják, itt lehetetlenség fenntartani magokat. Nincs keresetek. Néhány koronával vigasztaltam meg a szegény öreget; pár nappal ezelőtt pedig egyik keresztlánykám nevelésére száz koronát adtam. Azt tartom leghasznosabb kiadásomnak, amit mások segélyére fordítok. A magam költségei igen sokszor hiábavalók. Mindegy, nincs többé gondom arra, hogy gyűjtsek. Költekezésem nem csap át pazarlásba s takarékosságba, nem a fösvénységbe. Nem akarok az a zsugori vén utazó lenni, aki „quanto minus via restât, eo plus viatici adfert". Addig takarózom, amíg a takaróm ér; tovább nem, de addig igen. Vendégeket várunk Miskolcról, egy egész családot. Vasárnap van; az idő bár kissé hűs, de eléggé kedvező. Talán mindkét részre élvezetes lesz a rég várt látogatás. Tóth Lászlónéék jönnek. 1900. szeptember 13. Ami téli gyümölcsöm még maradt a fákon, most már leszedtem. Úgy látom, alma és körte van annyi, hogy télen beérem vele, ha ugyan addig még meg nem semmisül, mert csaknem mind férges, egészségtelen. Mondhatni, hogy ezév minden terménye tökéletlen, még a kalászos vetemények is. Ügy látszik, a fagyok által megkímélt szőlő is silány marad. Cukra hiányzik a gyümölcsnek. A múlt napokban szept. 4. estétől 10. reggelig vendégem volt az én kedves barátom, Gyulai Pál. Hosszú halogatás után végre mégis meglátogatott. Igen kedves órákat töltöttem vele. Az ő társasága énrám mindig bizonyos üdítő erővel hat. O egészen azon eszmék világában él, melyek lelkét elfoglalják. Úton-útfélen abban van elmerülve. Arra, ami rajta kívül történik, a külvilág konvencionális kívánalmaira nem sokat ad, valamint a pénzre sem, melynek értékét alig ismeri. Az ajándékozás, az emlékosztogatás szinte második természetévé vált. Azon töri a fejét, micsoda aprósággal kedveskedhessék másoknak. Valóságos gyermek-kedély, nagy ésszel, nagy míveltséggel s nem keresett, talán önmaga által nem is érzett nagy tekintéllyel. Szereti Miskolcot; őt is szeretik ott, s mintegy kézről-kézre kapják barátai, tisztelői. Azt mondta nekem az én csökönös tétlenségem emlegetésénél: „tedd fel magadban erős akarattal, cselekedd is meg pontosan, hogy minden délelőtt legalább három órát irodalmi irogatásra fordítasz, legyen akármi, amit írsz, csak írj. Eleinte nehezen fog menni, de aztán belejössz." Okos tanács, helyes tanács. De fájdalom, sziklára hull a jó mag. Video meliora proboque, détériora sequor. Homályba borultak előttem azok a magasabb célok és törekvések, melyekre irányozni kellene szellemi erőmet. Nem az ég emel föl, hanem a föld rántott le magához. Csillagok helyett göröngyökön merengek. A vég így is, úgy is egy. Igenis józanná lettem. Sírhalmunkon is jelzi már magát az őszi hervadás. Egypár fehér őszirózsa pompázik még rajta. A többi virágnak csak hűlt helye vagy száraz töredéke. A télizöld lombjai közül csüggedve nyúlnak ki a hervadó fűszálak. A környezetet pe-