Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

ja az emberek hitetlenségét és hamisságát és undok bűneit. 29-30. vers: „teljesek minden hamissággal" stb., „Susárlók, rágalmazók" stb. II. r. 8. vers: „Azoknak pedig, a kik versenyesek stb. megfizet hirtelen búsulással és haraggal". Azaz versengők, veszekedők, civakodók. íme, itt van a verseny szó, mely mai használatban már más fogalmat jelent. Nehéz olvasmány ez a Pál apostol. Elvont erkölcsi és filozófiai elmélkedések. De nehézzé mégis nem annyira a tartalom, mint inkább a fordító együgyű, zavart, nehézkes, homályos magyar nyelve teszi. Bizony nagyon rászorul a revízióra az Új Testamentom is, amint már az O Testamentomot legközelebb megtisztogatták közhasználatra az ahhoz értők. De Isten mentsen revideálás cím alatt a modernizálástól! „Mit mondunk azért ezekre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!" - VIII. r. 31. v. „Mert én bizonnyal elhittem, hogy sem halál, sem élet, sem Angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők; sem magasság, sem mélység, és semmi egyéb teremtett állat el nem szakaszthat minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." - VIII. r. 38-39. v. 1900. augusztus 13. Kezd őszi leheletet váltani az idő pár nap óta. A hévmérő most reggeli tíz órakor a keleti ablakomon napfény mellett 16 fokot mutatott. Nemrég ilyen idő tájt már 23-24 fok volt. A növényzet gyarapodása és növekvése is megállapodott. Nincs e részben már többet mit várnunk. Ami van, van, de még az sem marad meg. Híves szellő fújdogál. Minden a hanyatlást jelzi. Magam is hányódom, vetődöm a különböző emberi gyöngeségek hullámai közt. Ahelyett, hogy a békés révpart felé igyekezném, még beljebb visz az örvény felé az áradat sodra. Engedem rongyokká tépni lelkemet. Bedugom fülemet a tőlem elriadt Múzsa szemrehányó beszéde előtt. Olykor szinte azt hiszem, hogy szélhűdés érte nálam az akaratot. Gyakran cserbenhagy a legközönségesebb ismeret vagy emlékezet is. Bosszant a testemben hol itt, hol ott jelentkező apró fájdalom és nehézkesség. Ösztönét érzem annak, hogy ne akarjak ilyen lenni, amilyen vagyok: azonban hiányzik az engedelmesség stb. stb. Bizonyságát adtam éppen ma is. Pár óra múlva búcsút veszek innen. Nem tartóztatnak itt dolgaim. Ami végezhető volt, elvégeztem. Mindig elég itt nekem egypár nap. Csupán szobámra és kertemre vagyok utalva. Legföljebb még a temetőbe látogatok. Az ő sírjok mellett szinte megtisztulok rövid időre. 1900. augusztus 27. Harmadnap óta élvezem itt ismét olvasztó hőségben a nyugalmat, ha ugyan a távolban hátam mögött bírtam volna hagyni mindazt, ami nyugtalanít. Járok, kelek, jövök, megyek, bámulom a még mindig szép természetet, és észreveszem, hogy merengő lelkemen át-átröpül egy-egy gondolat, érzelem, eszme, ötlet, mint az égen a szerteúszkáló bárányfelhők. Arra, hogy közülök egyet is megragadjak s papírra vessek, röst vagyok. Most sem teszek egyebet, mint folytatom az Új Testamentom olvasását. Rendkívül tanulságosnak és érdekesnek találom Pál apostol első levelét a Korintusbeliek-