Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1900. Julius 22. Tegnap Alacskán voltam ebéden Miklós Ödönnél. Ott időzik nála apósa, a nyolcvanhat éves Tóth Lőrinc, irodalmunk érdemes nesztora, akitől a rendkívül hosszú életkor el nem vette a kedély elevenséget, a szellem munkaképes ruganyosságát. Most is Pulszky Ferenc felett tartandó emlékbeszéd írásával foglalkozik. Iratainak szövegét és folyamát tekintve úgy látszik, mindig könnyen dolgozott és szolgalmasan is, egymástól különböző tereken. Most már néhány év óta, mint a legfőbb törvényszék volt tanácselnöke, ő is a jól megérdemelt nyugalom napjait élvezi. Úgy vettem ki beszédéből, hogy ez a nyugalomba lépés félig-meddig rá volt kényszerítve Szilágyi Dezső miniszter által. Ödön fáradatlan szorgalma és jó ízlése gyönyörű kis parkká alakította át néhány év alatt a nemigen kedvező fekvésű telek területét. A kis park kellemes folytatása a telek végéhez csatlakozó erdőcske, melyen szintén járható sétautak vezetnek a tetőre. Gondolom, elégedetten is él ebben a rejtett, hűs magányban az ő kis családja. Kisebbik fia, Elemér valódi költő tehetséggel van megáldva. Most tett érettségi vizsgát jeles eredménnyel. Dalai egy kis füzetben már ki is nyomattak. Tegnap egypár újabb költeményét mondott fel előttünk. Igazán a Múzsa ihletése. Épp annyi joggal lehetne rajt ütni a fiatal kezdő mellett, mint amennyivel rajt ütött egykor Szabolcska mellett Beöthy és Vadnay. Figyelemmel fogom kísérni. Az én kis uradalmamban most már minden jó rendben lévén nincs egyéb teendőm, mint szemlélni a természet haladását s érlelő erejét, majd nemsokára hanyatlását és lassú haldoklását. Ezerszer láttuk, és mégis mindig új marad előttünk. Mi adja meg az újdonság érzését? Talán ösztönszerű ragaszkodásunk az élethez, melyet végfogytig nem akar elhagyni a remény. Oly égető napjaink járnak, hogy íme, a most estvéli hét és fél órakor is a hévmérő a szabadban 21 fok Réaumurt mutat. Afrikai hőség. Nem csuda, hogy menekülni igyekszik innen hűsebb vidékre, aki csak teheti: a Kárpátokba, a szomszéd osztrák hegyekbe, fürdőkbe stb. Tőlem is telnék, ha igen akarnám, de ellene áll a megrögzött restség. Egyedül magamban kellemetlen, olyan útitársat pedig, akivel kellemes volna, nem találok. így aztán a tapolcai most már bevégzett fürdőzésemet (tizennyolc fürdő volt) beszámítom nyári hűsölésnek. Vigasztalom magamat azzal, hogy se apám, se anyám soha nem menekült hegyek közé Szentpéterről a nyári forróság elől, mégis jó egészségben érték el a nyolcvankilencedik és nyolcvannyolcadik esztendőt. Ha én is olyan okos természet fia és olyan szerencsés lehetnék, mint ők voltak! A kedvező előjelek és az óhajtás nálam sem hiányzanak. 1900. július 23. A közelebbi napok szomorú hírei közt leginkább meghatott engem a b. Vay Béla esete. Ezelőtt tíz-tizenkét nappal nagybetegen szállították haza Zsolcára a Bikkből, hol egy idő óta a hegyeket mászva, cserkészve vadászgatott. Ereje fölött ragadta még mindig régi, egyetlen szenvedélye, a vadászat. Nem vette figyelembe életmódját és életkorát, mely, amint emlékszem, a folyó év szeptember havában be fogja tölteni a hetven évet. Kezelőorvosának velem közlött véleménye szerint