Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

múlt egy évre visszatekintenem, s érezni, hogy annak folyását nincs miért megbánnom s nincs miért visszakívánnom. 1900. január 1. Ezt a napot vagy ennek legalább egy részét itt akartam eltölteni. Emberi vélemények szerint emlékezetesb nap ez a többinél, sőt nevezetesebb az életemben előforduló minden új év napjainál: mert egy új század kapuját nyitja meg előttünk. Óhajtottam, hogy ez a nap itt lásson engem ebben a hajlékban, melyből életem kiindult, melyben szüleim boldog családi életének boldog részese voltam, s melybe vándorlásomból, ha nem is nyugodni, de emlékezni visszatértem. Itt leheljen rám ez új század első napja; itt jegyezzen el az új év életemből még hátralévő időm miként leendő folyásának. A Szilveszter napját tegnap a Bikkben vadászattal, estéjét pedig Miskolcon egy kedves család körében mulatva töltöttem, s vidám barátkozással ott üdvözöltük éjfél után az új évet. Mennyi jó kívánat, mennyi remény mindenfelé! S az év végén mennyi csalódás, mennyi veszteség, bánat és könny! Ami az időjárást illeti, az új század nem valami derült, szép, téli, hideg nappal köszöntött be. Ellenkezőleg: lucskos, lágy, cudar időnk van. Már két ízben is esett elég bő havunk, de alig tartott néhány napig, elolvadt; sárba-vízbe borította vidékünket, s egyúttal könnyű alkalmat nyitott az általános náthára. Ilyenkor a halottak országába jutni is nagyon bajos és kellemetlen. A sáros, puha sírhalmok olyan visszataszítólag feketéllenek egymás mellett! Csak gondolatban, csak távolból adhatni át az újévi üdvözletet azoknak, akik előtt nincs többé új év, új század, új ezered, mert az ő részök már az örökkévalóság! 1900. február 1. Mint pár év óta évenkint ilyen idő tájban, úgy most is egy ölni való malacsertést küldtem tegnap Miskolcról a húgomnak, hogy abból a mai napon vendégeljük meg itt magunkat. Ezért jöttem most ki. Ez a vendéglés a mai ebéden rész szerint már megtörtént, A többi majd vacsorán következik. Én pedig holnap reggel képzelem, mily rontott gyomorral - visszasietek városi magányomba. Csökönyös tétlenségemben ott is csak folytatni fogom a régit: várom a parton, míg lefoly a víz. Ott több idő óra az „Akadémiánál" a Karácsonyi-jutalomért versenyző drámai művek bírálata foglalt el. A negyvenkét darabból csak azokat néztem át, melyek legalább az első felvonásban némi jelét adták annak, hogy méltók az elolvasásra, így is nehéz munka volt. A jövő héten, február 7-én a „Kisfaludy Társaság" tagválasztó gyűlése lesz. Mód nélkül rest vagyok a kimozdulásra, de Gyulai sürget a megjelenésre, tehát meg fogok ott jelenni. Ahogy ott neki az elnöki széktől úgy kellett búcsút venni, amint búcsút vett, az engem egy kissé elkedvetlenített. De mindhiába! A fiataloké a küzdőtér; az öregek ott már nekik feleslegesek, ha ugyan nem akadályok. Szob gálom a társaság érdekét legalább szavazatommal, ha már műveimmel nem szolgálhatom.