Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1898. szeptember 21. Legutóbbi feljegyzésem óta (aug. 25.) kétszer is megfordultam itt anélkül, hogy e lapokon egy betű nyomát hagytam volna. Egy napon Gyulai Palit hoztam ki. Bemutattam neki házamat, kertemet, melyet ugyan már máskor is látott. Aztán egy jó ebédet elköltöttünk a húgomnál, s azzal estefelé visszaröpültünk Miskolcra, ahonnan ő, úgy gondolom, szept. 4-én vasárnap elutazott Budapestre. Ugyanazon hét végén én ismét kijöttem, főleg némely érni kezdő gyümölcsöm megszemlélése végett. Itt ebédeltem szept. 10-én is húgomnál ama borzasztó napon, melyen éppen mikor mi itt asztalnál ültünk, nemzetünk védangyalának, Erzsébet királynénknak életét kioltotta Genfben az olasz anarchista Luccheni orgyilkos tőre. Leírhatatlan mély gyászba borult a magyar nemzet e szörnyű veszteség hírére, mely mindjárt a szörnyű gyilkosság megtörténte után néhány órával, még ugyanazon nap éjjelén eljutott Miskolcra is. Talán Szent László királyunk temetése óta nem volt magyar hazánk keserve és gyásza oly általános, mint most. Egyszerre fekete zászló lobogott minden házon, még a legalacsonyabb szegény kunyhókon is, nem hivatalos megrendelésből, hanem önkéntesen a részvevő szív sugallatából. A külső gyász jelét viselték nemcsak a köz- és magánépületek, hanem férfiak és nők is egészen a temetés napjáig, mely Bécsben szept. 17-én délutáni öt órakor ment véghez Európa fejedelmeinek s a nemzetek képviselőinek óriási mérvben nyilvánuló részvéte mellett. A magyar nemzet Erzsébet nevét, mint egy védszentét, örökre hálás szeretettel őrzendi szívében. A részvétlen Bécs csak hideg hamvait örökölte, de mi szellemét. E hó 17-ének délutánja óta 20-ának reggeléig, azaz tegnap reggelig egyházkerületi gyűlésünkön vettem részt Jánosiban. A gyűlés papszenteléssel volt egybekötve, s így nem közönséges ünnepi színezetet nyert. Többedmagammal báró Nyáry Sándor vendége voltam. Kedves családja elhalmozott a vendégszeretet teljes bőkezűségével. Nagyon becsülni látszanak a költőket. Emléklap írására kért fel bennünket (Fejest és engem) úgy a báróné, mint két leánya, kik közül az egyik gróf Csáky Árpádné (huszártiszt), a másik még hajadon. Tegnap estefelé szüléimet látogattam meg. Jólesett néhány percig nyughelyök mellett állani, elgondolkozni, s lélekben velők társalkodni. Ez a rég tartó példátlan szárazság a temető földjét is megviseli, számos helyen megrepeszti, s rajta minden zöldséget kiéget. Ezenkívül az akácgyökerek újra kihajtottak mindenfelé, úgyhogy a sírkert némely része sűrű tövisbokorral van borítva. Évről évre irtják, s nem bírják kiirtani. így pedig visszariasztó vadon színe van az egész temetőnek. 1898. október 16-17-18. Ezt a három napot itthon töltöttem. Szemem előtt végeztettem kertemben a szükséges munkálatokat: a fák nyesegetését, töveik kimélyítését, a szőlőtőkék betakarását. A jövő siker reményében cselekedtem, mert az idei eredményt tekintve bizony nem érdemiének a gondos ápolgatást. A mai nap, október 18. oly gyönyörű volt, hogy szinte a tavasz kellős közepében képzeltük volna magunkat, ha a sárga, piros és egyéb gazdag színvegyületű