Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

A tegnapi erőltetett hegymászást nem a lábam, hanem a lépem érezte meg, mely egész éjjel nagyon fájt és nyugtalanított. Ma volt az első igazi, nyári meleg nap. Egész estig változatlan szépségben kitartott. Az árnyékban is izzadtunk. Egypár apró versecskét faragtam, de bizony csak puha fűzfából, nem márványból. Emlékeket vettem. Trencsén-Teplic 1898. július 20. Nem sokáig tartott a nyári szép nappal való dicsekvés. Ma reggel már borús, esős időre ébredtünk, de amely, úgy látszik, barátságosra változni hajlandó. Néha már most is, reggeli tíz órakor ki-kipillant a nap a felhők közül. A levegő pedig kellemes meleg. Ma volt a tizennegyedik fürdésem, a masszírozást pedig ma reggel a tizenket­tedikkel bevégeztem. Az összes jó hatást, némelyek beszéde és biztatása szerint, akkor várhatom, mikor majd otthon leszek. Csakugyan megváltozott az idő. Estefelé már ugyancsak nekieredt az eső. A zöld békák élénk brekegése, a párázatok leverődése holnapra se jósol jobb időt. Egy nagyon rokonszenves arcú, fiatal krakkói nővel ereszkedtem beszédbe a sétányon minden formális bemutatás nélkül. Egy két és fél éves gyönyörű, élénk kis lánykával van itt egy bonne kíséretében. A gyermeket mindenki szereti és be­cézgeti. Csupa kedvesség. Annak a révén szólhattam én is a mamával, aki beszél németül is, de a gyerek, a kis Giza és a bonne csak lengyelül. Leveleket írtam többfelé. Még Mária-napot is köszöntöttem a holnaputáni Mária Magdolna névnapja alkalmából két képes levelezőlapon, de nem egyforma célzattal. Trencsén-Teplic 1898. július 21. Szeles, barátságtalan, híves napunk van. Emiatt elmarad ezúttal a mai napon Trencsénbe szándékolt kirándulásom. Talán csak nyerek még jobb időt négynapi itt mulatásom alatt. A tizenötödik fürdőt ma reggel öt órakor elvégeztem. Ma is sok különféle apró tárgyat összevásároltam. Nekem az ilyen apróság beszerzése mindig sok gondot ád. Ügyetlenül is választok, drágán is vásárolok. Szívesen szabadulnék tőle bizonyos készpénzösszeg lefizetésével. Felényi örömet sem szerzek azokkal az illetőknek, mint amennyi gondot a bevásárlás által ma­gamnak szereztem. Trencsén-Teplic 1898. július 22. A mai nap, melyen a tizenhatodik fürdőt vettem, sok tekintetben igazán ér­dekes és élvezetes volt. Először is folyvást egész estig kitartó, leggyönyörűbb nyári napot élveztünk. Kánikula kezdete.

Next

/
Thumbnails
Contents