Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

unalmas egy kissé. Az sem volna jó, ha itt, ahová szabadon és függetlenül üdülni, gyógyulni jöttem, az alkalmatlanságig nyakamon csüggnének némelyek, vagy én az övéken. Ma reggel öt óra után megfürödtem, azután megdörzsöltettem magamat. Ismét elbágyasztott a fürdő úgy, hogy délelőtt aludnom kellett, melynek hatását most (este) is érzem vérem aluszékonyságában. Egész nap alig vagyok pár órát a szobában. Künn sétálgatok, olvasgatok. Annyira még nem vittem, hogy írogassak is valamit. A fürdőtől balra jó nagy távolban, a hegyek közt egy kis magános bódét látogattam meg. Rozoga faalkotmány. Lakója túróval, vajjal, szalámival s borral szolgál a látogatóknak májustól késő őszig: olcsón, de nem is valami jóval. Magyar ember. Veszprémből való. Csak úgy töri a német nyelvet. Azt mondja, valamikor vendéglős volt Zsolnán, de a szél sok évvel ezelőtt úgy megütötte, hogy beszélő és emlékező tehetségét teljesen elvesztette. Négy évig használta ezt a teplici fürdőt, mégpedig úgy, hogy orvosi rendeletből, fürdés után jól betakarózva kiüldögélt a napfényre. A negyedik évben megszólalt a nyelve, s lassankint megjött emlékezete is, de az ábécétől kezdve mindent újra kellett tanulnia. Azóta Teplic állandó lakosa. Trencsén-Teplic 1898. július 1. A mai nap eső nélkül múlt el. Gyönyörű, derült napunk volt. Nagy sétát tettem délután az erdei ösvényeken. De amerre csak léptem, fönt a magasban vagy lent a völgyben, a nyílt sétányon vagy a bokrok közt és a hegyoldal zöld pázsitjain mindenütt zsidó-országba botlottam. S mily cifrák, mily hánykolódók, mily lármások! Ahol letelepednek, otthagyják szemetjöket, sőt az erdőben az ülőhelyeket és asztalokat összefirkálják. Már ma kezdődött a drága fürdőidény, de kilenctized részünk még ma is őbelőlük telik ki. No az igaz, hogy tót sógoraink sem megvetendő számmal vannak. Nagy lelkesedésben törtek ma ki a sétányon, midőn a zenekar valami muszkainduló egyvelegében a lengyel himnuszt játszotta. Különösen néhány tót plébános tapsolt és brávózott erősen. Én pedig a karmester szemlélésében gyönyörködöm, aki mondhatlan kedvteléssel, hajlongva, kedveskedve, szinte táncolva forgatja kezében a kis vezénybotocskát. Most estefelé végre jött egy közel ismerős: az ifjú Bottlik Józsi megyei aljegyzőnk Miskolcról. Két mankóra támaszkodva hozta ide megmerevedett lábait. Biztattam, hogy megjavul, hogy nemcsak maga jár itt így, négy lábon, hogy én már az eddig három fürdő után is csekélyebb fájdalmat érzek a lábon, amint igaz is. És pár pillanattal ezelőtt megkaptam végre a várva várt levelet is. Örömre is adott okot, de búsulásra is. Bíznunk kell! Trencsén-Teplic 1898. július 2. Ablakom alatt foly csörgedezve a kis Teple-patak. Annak túlsó partján, úgy veszem észre, a zsidók birodalma van. Éppen ablakommal szemközt áll a zsinagó-