Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Thaly Kálmán, hogy e hó folyamán Miskolcra jő egy napra némely Rákóczi-féle adatok tárgyában, s arról engem értesít. Tegnap kaptam sürgönyét, hogy ma reggel érkezik. Emiatt sietek vissza. A tavaszi természet egész pompájában ki van fejlődve. Hegyek, mezők, fák dúsan zöldellnek. A tenyészetre kedvezőbb időjárás már rég nem volt. A vetemények a legjobb karban vannak mindenfelé. Nekem azonban nem sok gyönyörűségem van kis kertemben. Számos szép gyümölcsfám végképp kiveszett, a többiek pedig csak dús lombozatot mutatnak, de alig egy szem gyümölcsöt. Kivált az alma- és a körtefák sínylenek, mintha nem nekik való volna ez a talaj. A szilvafák, úgy látszik, jobban érzik itt magukat. Szőlőtőkém is csaknem egytől egyik sínylik, csaknem veszni tért. Valamennyinél el van száradva a lemetszett csap, s csupán az agyból fakad fölötte csenevész módon, fürtképződésnek híre sincs. Ez évnek is az lesz tehát jelszava az én kertemben: tűrni, remélni. Sírhalmunk csinos rendben van. A természet szinte többet tett érte, mint magunk. Rendkívül szép az emlékkő két mellékén a homlokzaton jobbra, balra egy-egy dúsan virító, kék liliom-bokor. Mintha csak az én kedves két öregem küldte volna azt nekünk a föld alól, hogy gyönyörködjünk szépségében, s emlékezzünk reájok! 1898. május 29. Pünkösd első napját ünnepeljük csepergős, szomorgó idő mellett. Úrasztalához járultam a gyülekezettel. Húsvétkor elmulasztottam. Akkor ünnep másodnapján, április 11-én az 1848-i törvények emlékét ünnepeltük, holnap fogjuk - most is ünnep másodnapján - a Kossuth-szobor leleplezését Miskolcon. Tehát mind a két ünnepünk levegőjébe belevegyült a hazafias buzgalom tömjénfüstje. Ott leszek az ünneplők sorában holnap is. Mához egy hétre pedig az „Akadémia" megbízásából Szegszárdon kell koszorút tennem Garay Jánosnak ott akkor nagy ceremóniával leleplezendő szobrára, mégpedig rövid beszéd kíséretében. Az efféle beszéd egykor becsvágyam és örömem volt. Most már unalom és teher. Bármily rövid is, terhemre van megírása éppúgy, mint elmondása. És olykor mégis kikerülhetlen. 1898. május 30. Tegnap csaknem egész nap s az éjjel is majd mindig esett az eső. Elverte a „piros Pünkösd" vidámságát. A szobában kellett tartózkodnunk. Most reggel már csendes, borult az idő, de azért a miskolci szoborünnepélynek keveset használ. Zavarni fogja kényelmét és élénkségét. Sokaknál ugyan, tudom, nincs gát, mely a Kossuth-imádás nyilvánítását korlátozhatná. Rögtön indulok, s anélkül, hogy szüleim sírját meglátogattam volna! 1898. június 16. Lelepleztük június 5-én Szegszárdon a Garay szobrát: Nagy, fényes és lelkes közönség vett részt az ünnepélyben. Sokakkal megismerkedtem, sok tarka-barka, aprólékos tapasztalást hoztam magammal dolgokról és emberekről. A főispánhoz szállásoltak a megyeházánál, hol Perczel belügyminiszter is szállva volt. Mindket-