Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Lévay József naplójáról (Porkoláb Tibor)

tékeit" „ma is hatékonyaknak" látja, és Lévay „ébresztését" elsősorban azért tartja „időszerűnek", mert „a magánéleti tisztesség és a közéleti feddhetetlenség napjainkban bátorításra szorul".

31 II. A Lévay-naplók recepciójában akkor következett be látványosnak mondható fordulat, amikor a Miskolci Egyetem Textológiai Műhelyének Lévay-szemináriuma 1995-ben elhatározta, hogy - a hagyaték tekintélyes részét őrző Herman Ottó Múzeum támogatásával - felméri a költő teljes kéziratos hagyatékát.

32 A naplók „felfedezésével" az eredeti elképzelés is jelentősen módosult: a fő cél immár a terjedelmes kézirat-együttes textológiai és filológiai vizsgálata, illetve a teljes szöveg kiadásra való előkészítése lett.

33 A program arra a feltételezésre épült, hogy a naplók vizsgálata és a tudományos diskurzusba való beillesztése fontos feladat, hiszen pontosabbá teheti a Lévay-biográfiát, hozzájárulhat az életmű szemléleti hátterének megrajzolásához, sőt akár a közismert Lévay-képet is módosíthatja - kimutatva, hogy elképzelhető egy olyan értékelés, amely a (vitatható érékű?) versek helyett a naplókat tekinti az életmű súlypontjának. Ugyancsak fontosnak látszott annak tudatosítása, hogy a naplók a századfordulóval, a századelővel foglalkozó filológusok számára értékes forrásanyagot jelenthetnek, hiszen számos irodalom- és művelődéstörténeti adattal gazdagítják a korszak vizsgálatára irányuló kutatásokat. A naplókban meglehetősen sok információ található például a Kisfaludy Társaságról, az Akadémiáról, ismert és kevésbé ismert literátorokról, közéleti személyekről, így Arany Jánosról, Tompa Mihályról, Szemere Bertalanról, Görgey Artúrról, Gyulai Pálról, Kozma Andorról, Horváth Lajosról. Különösen gazdagnak tűnt fel a kultikus irodalmi jelenségekkel - például a szobor- és emléktábla-avatásokkal, a jubileumi ünnepségekkel - kapcsolatos adatanyag, hiszen Lévay az íróelődök iránti tisztelet kinyilvánításának reprezentatív eseményein (emlékódáival és emlékbeszédeivel) rendszerint maga is részt vett, és ezeket az irodalmi szertartásokat naplójában megörökítette. E feljegyzések alapján is igazolhatónak látszott, hogy Lévay az Arany János-, a Tompa Mihály-, és az elsősorban borsodra korlátozódó Szemere Bertalan-kultusz megalapozója és lelkes fenntartója volt. Ugyancsak megerősítést nyerhetett a költő irodalomtörténeti szerepét karakterizáló tétel: „a leghosszabb életű magyar költő" életének utolsó évtizedeiben azt tekintette alapvető feladatának, hogy méltó emléket állítson egykori barátainak és pályatársainak. A vállalkozás (irodalomtörténeti) fontosságát megalapozni kívánó, egyben a szövegfilológia (áldozatos) munkáját megkönnyítő előfeltevések persze csak részben váltak bizonyossággá. Nem kerülhető el ugyanis a szembesülés azzal az olvasói tapasztalattal, hogy Lévay naplófeljegyzései nem elsősorban irodalomtörténeti, hanem sokkal inkább antropológiai, mentalitástörténeti, esetleg „mikrotörténeti" 31 HORVÁTH 1988, 1, 9. 32 Ehhez lásd: LÉVAY 1997. 3 A szemináriumi munkaközösség két „mutatványt" is közzétett a készülő átiratból: LÉVAY 1998a; LÉVAY 1999a.