Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A matyó lakodalom

Amelyre ha egyszer valaki elindult, És ha észrevenné később, hogy eltévedt, Újra nem kezdheti vissza már nem léphet. De itt vezéreljen fályája a hitnek, Az erénynek útján nem tántorodhatsz meg, Mert akinek keblében hű szeretet honol, Nem fél az semmitol és nem retteg sehol. Járjatok hát ti is ezen örömrésen, Akkor benneteket soha nem ér szégyen. Ha szorgalomrendben folyik a dolgotok, Egymást szeretitek, úgy lesztek boldogok. Tudod, ez az élet olyan, mint a tenger, Amelynek a vizén utazik az ember. A házasság ott egy önálló hegy vagy part, Melyre a készület éppen mostanság tart. Most indulsz el te is ezen nagy tengerre, Hű jegyesed is most veled megy egyszerre. Szállj csónakra a hit, a remény s szeretet Szerint, s addig evezned kell, Amíg por nem leszel, ami voltál - megint. Hitves társas is majd reád bízza magát, Kezét, szívét, lelkét és majd minden gondját. Mert az élet sorsa kezedbe lesz adva, Úgy vigyázz hát reá, mint önnön magadra! Úgy kormányozd, ahogy magad jónak látod, Kerüljed az örvényt, kerüljed a zátonyt. Jól meggondolt mindig, s úgy választ az irányt, Hogy szándékok tettét késóhb majd meg ne bánd. És ha hajótokra néha vihar támad, S nem úgy fújja a szél, ahogy te kívántad, Légy türelmes mindig, és jobban kitartó, Akkor fogy a veszély, akkor félreálló. Hisz tudod, az élet nem mindig egyforma, De meg is unnánk, ha mindig öröm volna. Ha a keserűből nem jutna kóstoló, Nem is tudnánk akkor, milyen édes a jó. Mindig mosolyogva süssön a nap rátok, Hogy mindig örömben múljék a napotok. Mindig boldogságban ringasson a szellő',