Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Bosnyák Gyuráéknál

- Dícsírtessék! - köszönt a kisfiú, mert arra tanították, hogy akárhová bemegy, mindig ő köszönjön elsőnek. A gazdának megtetszett a mokány kis magyar, és nyomban szaván fogta. Ismerte a gyerek családját, volt tüdőbajos anyját, részeges apját, s tudta, milyen egy mostoha. — Jó! - hangzik a megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás -, itt maradhatsz, itt is alhatsz, te még elférsz az üsző előtt a jászol alatt, kapsz enni, neked még úgysem sok kell, valami gönc

12 is majd akad rád, cserében segítesz szárat fosztani, pelyvát, répát, tököt behordani, szóval mindent, amivel bírsz. Jó? -Jó! S a kisfiú szíve életében tán először telt meg boldogsággal, hálával, mert érezte, jó helyen van, itt törődnek vele. Hazaszaladt még a pénzzel, elújságolta a megegyezést. A mostoha örömében tíz krajcárt adott az apának pálinkára, így mindenki jól járt, boldog volt, de legboldogabb mégis a fiúcska. Az idő szalad, Gyuri egyre magabiztosabban tette a dolgát. Ugrott, futott, még ki sem mondták, máris teljesítette a parancsot. A jószágokat már egyenként ismerte, kifigyelte tulajdonságaikat, szerette őket, nem félt tőlük, pedig az első éjszaka az üsző mellső lábai előtt iszonyatos volt. Az hitte, az állat rögtön összetapossa. A szörnyű félelem kimerítette, de csak akkor tudott elaludni, amikor a jószág is leheveredett, s párás melegét a fiúra lehelte. Hajnalban a lánccsörgésre, a súlyos paták dobogására ébredt. A szolga már ellátta a jószágokat szénával, rázottal

13

, szárral

14

, melyiknek mi járt. A fejét az első hajnalon a jászol aljába alaposan beverte ugyan, de nem bőgött, rájött, hogy a felkeléssel vigyázni kell. Néha, amikor az utak engedték, befogták a lovakat párosával a kocsiba, és megjártatták őket. Nagyon kellett vigyázni, mert a kipihent lovak könnyen kitörhettek volna, s tönkre tehették volna magukat is, a szekeret is, a fennülőket is. Gyuri ezeket a kocsikázásokat módfelett szerette. Amikor a lovak a vágtatástól alaposan kifáradtak és lecsendesedtek, odaadták neki is a gyeplőt. Azt a boldogságot! Nem cserélt volna a török szultánnal, de még az orosz cárral sem! ócska ruha széna és árpaszalma keveréke a száráról lefosztott kukoricalevél