Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Bosnyák Gyuráéknál

nagyon éhes, most meg, hogy megérezte az ünnepi illatokat, még hétszerte éhesebb lett. Hazáig sírt. Az apja rámordult: - Mi lelt, ki bántott? Csak nem vesztetted el a pénzt? Gyuri kinyitotta maszatos tenyerét, a húsz krajcár

10 felét az apja gyorsan elsüllyesztette, nehogy a feleség meglássa, mennyit hozott a gyerek. - Nem bántott senki — s bömbölt tovább. - Hát akkor mi a rossz lelt? - Nem adtak hurkát! - Nem is kínáltak? — tudakolta az apja, hiszen tudta, az aszszony elég jószívű, igaz, az ura kutya, zsugori. -De. - Hát akkor? - Nem mondták még egyszer! — s újra feltolult kis szíve minden bánata. - Idefigyelj, fiam! Ha adnak vedd el, ha ütnek, szaladj el! No, egyél valamit, míg anyád el nem teszi előled! Azzal elindult a kocsma felé. Gyuri hosszú évek múltán döbbent rá, hogy ez volt apja egyetlen olyan mondata, amivel tanította. Tovább is adta gyermekeinek. Megszületett a kistestvére, Józsika. Ez után már Gyurinak sem volt otthon helye. Jani még a nyáron elszegődött csordásbojtárnak egy pár bocskorért, egy ingért, nadrágért meg az éti béréért

11

. Gyuri sorsa is szerencsésen alakult. Apja egyszer Bosnyák Gáspár Gyuráékhoz küldte a megjavított lábbelivel. A januári hideg fagyosra csípte az arcát, kezét, lábát, amíg a jó két kilométeres utat befutotta. Bosnyákoknak óriási nagy házuk volt, ilyen nagyot ö még sosem látott. A házzal szemben hatalmas istálló, s a kiabálásra, a kutyaugatásra onnan jött ki valaki, s bevezette az istállóba. A jótékony meleg a párás marha-lótrágya illattal keveredve sokkal kellemesebben hatott rá, mint az otthoni örökké szelló'zetlen, húgyszagú földes szoba a csiriz és pálinkabűzzel. Körülnézett. Négy lovat meg két csikót, három tehenet meg egy kisbornyút számolt külön-külön, de hogy ez mennyi állat összesen, azt még nem tudta. - De jó volna maguknál lenni mindig! - nyomult fel a gyerekes vágy tán hangosabban a kelleténél. Erre lépett be a gazda. 10 kb. 40 fillér 11 napi eledel