Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Bosnyák Gyuráéknál

Igen, de ez a három szó annyi jelentéstartalmat hordoz, amennyit csak egy summásember, egy háborút, hadifogságot megjárt ember, amennyit csak egy örökké más lába kapcája képes elviselni! A családfő' apja, az öreg Petrány Gyura suszter volt, kevéske keresetének nagyobb részét pálinkára költötte. Addig az istennek sem látott munkához reggelente, amíg a beteg, göthó's asszony meg nem hozta a kocsmából a féldeci pálinkát. Estefelé már maga ment át. Sokat nem ivott, hisz nem volt miból, de kenyérre való csak annyi maradt, amennyit a felesége el tudott dugni-lopni tőle, mikor elaludt. A szegény asszony nem is bírta sokáig. A második gyerek születése után három évvel már vért köhögött-köpött, s csendesen kimúlt, mint akármely szelíd háziállat. „Élt 24 évet" hirdette fakeresztje, de ötvennek nézett ki. Hiába, Matyóországban nagy úr volt a Morbus Hungaricus! Gyura új asszonyt hozott a házhoz a gyerekek mellé, egy igazi mostohát. A nagyobbnak, Janikának már vette némi hasznát, de a kisebbiket, Gyurikát ki sem állhatta a menyecske, sok baj volt vele, a gyerek csak idegesítette. Egy év múlva állapotos lett, terhességét nehezen viselte, s legkisebb bajáért is Gyurika szorult. Ütötte-verte, a gyerek félt az asszonytól, s míg eleinte hajtogatta, hogy éhes vagyok, éhes vagyok, késóhb már kerülte a mostohát, elbújt elóle, tiktokban élelmet lopott, ha tudott. Az apjához hiába fordult, az csak rámordult: Eriggy anyádhoz! Az apa úgy vélte, a gyerekekkel való bajmolódás az asszony dolga. Gyuri öt éves múlt, amikor karácsony reggelén egy pár javított csizmával elküldte az apja az utca végére. A gyerek megy, hangos dícsírtessékkel be is köszön a házba. A család éppen a früstöknél tart, az asztalon egy tepsiben barnára pirult káposzta, rajta hurka, kolbász, sült szalonna, párolgása betölti a szobát, illata felséges. Odaadják a pénzt a javításért, s egy újabb dícsírtessékkel már fordul is ki az ajtón, de a gazdaasszony utána kiált: - Gyura! Nem kell egy kis hurka? Nesze! A gyerek megáll, visszanéz, rándít picit a balvállán. - Ühm, nem - feleli, mint aki jól van lakva, de sóvárogva is, hátha kínálják még egyszer. - Ahogy gondolod, ha nem, hát nem! Tovább nem töró'dnek vele. Csetlik-botlik, amíg a házból kiér, de a kapu eló'tt elerednek könnyei. Neki itt sem adnak enni, pedig