Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Bosnyák Gyuráéknál

A fiú is megjön, beköszön, majd csendesen behúzódik az ólba Rózsa mellé. A tehén halk bó'géssel köszönti hálótársát. Hiába, a legénynek bent már nem jut hely, mert a komrát Arvai (Polozs) Mari, egy ismerős, magányos asszony foglalja el. Csak úgy, jószívűségből fogadták be — már gyógyultan — a Város Kertjéből, ahol a hozzátartozó nélkül éldegélő, teljesen magányos, tüdőbeteg embereket ápolják, már ahogy ápolják. Hogy Katinak mért tetszett meg a nagy csontos asszony, nem tudni, de itt van, itt él az amúgy is nagy család tagjaként. A gyerekek nem nagyon szeretik, mert gyakran beleszól az életükbe, nevelésükbe, de azért eltűrik valahogy. A kis lámpából kifogy lassan a petróleum, a kanóc pislákol, füstöl, a lángját kicsire veszik, A toronyóra Lacija négyet zendít, Adalbert tizenegyet kondít rá nyugodt méltósággal. — Anyjokom, tegyük el magunkat holnapra! - Elég is volt mára - sóhajt az anya, s ágyat bont, de előbb tenyerével megtapogatja a búbos kemencét. Langyos, tapasztalja, majd megigazítja a kisdunnát a szoba közepén alvó gyerekeken, s egy pillantást vet a pólyában alvó kicsire, aki két pici karját feje mellé emelve kis kacsóját ökölbe szorítja, s mintha álmában elmosolyodnék. Az anya fáradt-boldogan oldja meg szoknyája korcát.

9 Közben az apáról is lekerül a felső öltözék, elfújja a lámpát, s az elsötétült szobába beragyog a hold utolsó negyede erősen, szinte szikrázva. Tiszta a levegő, reggelre erős fagyás lesz - jegyzi meg az apa, és végigsimogatja a dunna alatt az asszony meleg hátát, majd kívülről gondosan elveregeti, eligazgatja a pelyheket a feleségén, nehogy megfázzon. — Aggyon Isten jó éccakát mindnyájunknak! - tör fel sóhajszerűen az asszony ajkáról a rövid esti ima. - Adjon Isten, nyugodalmast! Bosnyák Gyuráéknál Amíg a család az igazak álmát aludja, a krónikás hosszú mesébe kezd, pedig három szóban is elmondhatná mondókáját: Petrány Gyuri született, élt, meghalt — Isten nyugosztalja! 9 pertli, madzag