Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Borz Pap Kati

desen. Teli tüdőből énekelték a Mennyből az angyalt, a Csendes éjt. Másnap mintha nehezebben lélegzett volna. Harmadnap már köhögött. - Jaj, Istenem, Istenem, mi lesz Gyurikával? - kérdezte gyertya szentelő napján a köhögéstől elfúló hangon. Nagyon égett a tüdeje, s görcsös köhögési rohamok fogták el, érezte, nem bírja sokáig. Rohamosan fogyott, szeme befeketedett. Gyurit is megdöbbentette ez a rohamos pusztulás. Biztatgatta ugyan a feleségét, hogy a tavasz majd meggyógyítja, de tudta, hogy gyógyírt már csak a sárga agyag ad Judinak. Ebben az orvos is megerősítette: Túl erős volt az őszi tüdőgyulladás, csuda, hogy azt átvészelte. Átvészelte, de nem heverte ki rendesen, tökéletesen, most pedig már egyre kevesebb az ellenálló képessége. Készülj fel, fiam, a legorsszabbakra! Március 15-dikén halt meg, a nemzet ünnepnapján. A temetés Gyuri minden spórolt pénzét elvitte. Borz Pap Kati A gazdaasszony és a két konyhás asszony jóvoltából került a csöppség a summásságra, igaz Varga András, a gazda ragaszkodott Gyurihoz, így nem szólt a gyerek ellen sem. Azt tartotta, ha az asszonyok elvállalják, tőle elfér, elég nagy a határ. - Kié ez a cseppség, de aranyos, hogy hívják? Hová viszed azt a krumplihajat, kis szentem? — kérdezte az első szombat délután Pap Kati, a mindig vidám, jónótás fiatal özvegy, aki épp akkor érkezett a konyha elé, hogy segítsen a hétvégi kenyérsütés nehéz munkájában. Kati még először volt ebben a summásbandában, nem ismert még mindenkit, főleg a férfiak közül nem, mert szanaszét szóródtak azok a tanyában, Gyuri meg még hálásra sem járt be a nagy hodályba, a lovak istállójában volt a priccse. Nem csoda, hogy még nem ismerték egymást. - A kis Petrány Gyurié, tudod, azé a rövid bajszú, fürge kis emberé. - Hát az anyja kiféle? - Az anyja? Ennek már nincs anyja! Árva ez szegény, meg sem ismerhette az anyját! Épp csak hogy elválasztotta a csecstől, mire meghalt. Elvitte a tüdeje.