Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A „Morbus Hungaricus"

vertük a linhs -umot a rechts- ummal, azaz a balra átot a jobbra áttal. Ilyenkor hallgathattunk: Hé, te büdös bundás, a búbánatos paraszt istenit annak a hatökör fejednek, hát még most sem érted a vezényszót? - s ez még a szelídebbek közül való volt. Valahogy azért csak belejöttünk. Volt köztünk egy pesti vagány, majd két méter magas gyerek, persze az őrmester szerint ő is csak bundás paraszt, volt néhány cigány is, azoknak a sorsa még keservesebb volt, mert nagyon féltek a puskától, az ágyútól, a Maschingewertől, vagyis a géppuskától, de leginkább talán a lótól. Mindenki velük tolt ki, valósággal rettegésben tartva őket éjjel-nappal. Az ezred legtöbbje azonban egyszerű parasztgyerek, írni-olvasni is alig tudott csak egynéhány közülünk. Szombaton délután már nem volt gyakorlat, nem kellett kivonulni, a katonák a laktanyát tették rendbe egy ügyeletes őrmester örökös káromkodása, parancsosztogatása közben. A pesti nagy pökhendi volt, túl okosnak, fineszesnek tartotta magát. Örült, és nyerítve röhögött, ha valakit lóvá tehetett közülünk. Megpróbálta egyszer velem is. Sikerült neki. - Leesett a gombod! — mutat mudéromra a felső gom felé. Önkénytelenül odapillantottam lehajtott fejjel. - Az orrod, nem a gombod, te bamba! - s ezzel felütötte az orrom. Én éppen aznap kaptam levelet Juditól, hogy meghalt a harmadik lány is. Nagyon el voltam szontyolodva miatta. Istenem! Már a harmadik is? De közben bosszantott az őrmester is, mert már harmadszor sikáltatta az amúgy tükörfényes folyosót. - Ejnye, az anyád ne sirasson! - s dühönben úgy találtam pofon csapni, hogy nekiesett a falnak, onnan le a földre nagy csörömpölésssel, mert épp akkor készült kifelé az őrség többi tagjával együtt, s rajta volt minden szokásos felszerelés. - Állj, mi ez itt? - rohant valahonnan elő az őrmester. Haptákba vágtam maga, s jelentettem magyarul, mert minden német szó elszállt a fejelemből: - Őrmester úr, Petrány György tizeshonvéd baka alázatosan jelentem, ez a pesti csibész kib...-ból megfricskázta az orrom, én meg dühömben lekevertem neki egyet. Nem is nagyot, nem tudom, mért esett el. - így volt? - Jelentjük alássan így, csak a tasli volt egy kicsit nagyobb!