Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Csendélet Matyóföldön

gonosz szívű, házsártos, veszekedős természetű asszony, a gyerekeit is mindig bántotta de sose nevelte - villant át mindez Kati agyán, míg férje - szokása szerint - körülnézett az udvaron, nincse valami baj, elvégezte a kisdolgát, majd csendesen bezárta a pitarajtót

6

. - Hallottad? - Mindent. Nem haragudott? - Ha haragszik, majd megjön a maga kenyerén, vagy verje földhöz a farát. Többet nem beszéltek a dologról. A toronyóra félkilencet ütött. Áldott jó, megnyugtató hangja volt a László nevű harangnak is, amelyik a fertályokat

7 ütötte. A templomról nevezték el. A férj leveszi az asztalról az ötös lámpát

8

, leteszi a lócára, a fényerosítőt ellenzőül fordítja az alvó gyerekeknek, de ok ketten jól látnak. Folytatják szokásos téli munkájukat. Az anya felfogja az asztalterítői, melyen esténként már két hete dolgozik. A petróleumlámpa halvány fényében is felragyognak a matyó terítő tarka rózsái, eleven zöld levelei, s szinte égnek, pazar pompát szórva a félhomályba borult kis szobára. Mindketten tudják, hogy jön a Mikulás, a karácsony, valami kis ajándék csak kéne a gyerekeknek, dolgoznak hát szorgalmasan. Az anya veleszületett ösztönével, tehetségével kelti éltre Matyóföld minden hímzett virágát. Az apa pedig a Muszkaföldön megtanult susztermesterségét hasznosítja telente. Munkája akad bóVen. Sok a szegény, sok a rossz, de még javítható lábbeli. Most azonban éppen új pár csizmán dolgozik Balázs Pajának, a szomszéd nagygazdának. Ilyenkor este, ha a ház elcsendesedik, már csak varr, nem szögel, nem kalapál. Az anya selymes varrószála fel, az apa fényes szurkosfonala le, szinte egy ütemre, ritmusosan lendül, mintha csak örökös ellentétben, mégis örökösen egyet akarva mondogatnák a szép szerelmet, a fogadott ásót-kapát: - Mennybe megyek, mennybe megyek! - így a selyem. - Nem engedem, nem engedem! - lódul alá a fonal kissé morgósan. 6 pitvarajtó 7 negyedóra 8 közepes nagyságú petróleum lámpa