Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

tanú vallomásában azt adta elő, hogy ő akkor, amidőn a rendőrséggel a terhelt árpaföldjét megtekintette, szempergést nem tapasztalt, mindössze a kévekötés helyén volt mintegy 60-70 kalászfej letörve, amit korábbi aratással lehetett volna kiküszöbölni. Vallja ez a tanú, hogy a terhelt árpáját két nappal korábban kellett volna aratni, azonban részletesebben nem nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy az egész árpa be volt-e érve, vagy csak egy része, nem nyilatkozik arról sem, hogy az egész területen minden kévekötés helyén ily mennyiségű kalászfej volt letörve, vagy csak egy helyen. tanú szerint egy négyzetméter területen szedték össze a kalászfejeket, azokat lemérve állapították meg az egész területre a szempergést 2 q-ban. Ez a tanú vallomásában azt állítja, hogy több helyen is nézték a kalászfejeket és a brúgózás helyén találtak mintegy 30-40 letört kalászfejet. Ezen vallomások egymásnak ellentmondanak, mert .... tanú szerint kévekötés helyén, tanú szerint a brúgózás helyén találtak kalászfejeket eltérő mennyiségben. Közismert tapasztalat, hogy a kévekötés vagy a gereblyézés /brúgózás/ következtében bizonyos mennyiségű kalászfej letörik, ezt megakadályozni nem lehet és ezeket a letört kalászfejeket egyedül kézzel lehetne összeszedni. A kézzel való szedés nagy fáradságot és hosszú időt igénylő munka. Terhelt köteles lett volna erre a munkára is, amennyiben a tanúk vallomása megfelelne azon tényeknek, hogy a kalászfej letörés és így a szemveszteség nagyobb a szokásosnál. A megyei bíróság vizsgálat tárgyává tette, hogy a terhelt árpaföldjén a szemveszteség mennyi volt és né tanúk vallomása szerint az árpaföld partos, így az egyik részén, a mélyedésben az árpa az aratáskor még nem volt teljesen beérve, szemek ujjal szétmorzsolhatóak voltak, így ezen a helyen sem szempergés, sem kalászfej letörés nem volt tanú szerint a partos részben az árpa érettebb volt, azonban itt sem volt túlérett és az aratás még egy napot várhatott volna gépész és főellenőr vallomása szerint az árpa a cséplésnél nedves, nyirkos volt, zöld, éretlen szemek voltak közte mintegy 50 %-ban és éppen emiatt szükséges volt a cséplőgép dobjának az összehúzása is főellenőr előadta azt is, hogy terheltet felelősségre vonta amiatt, hogy miért aratta le az árpát éretlenül és ezért akart ellene eljárást indítani. Ugyanezen tanúk igazolták azt is, hogy terhelt árpatermése 11 és 1/2 q volt. A most megjelölt tanúk és tanú igazolta, hogy terhelt utasítást kapott, miszerint az árpát éppen a vádbeli napon arassa le, másnap reggel 8 órára a befejezett aratást jelentenie kellett. A tapasztalat azt mutatja, hogy az árpa aratását a kora reggeli órákban kell elvégezni, amikor a hűvösebb idő páratartalma az árpakalászokat szívósabbá teszi. Jelen esetben azonban terheltnek reggel 8 órakor jelentenie kellett a tanácsnál, hogy az árpa aratásával elkészült, minthogy pedig az árpaföld a községtől mintegy 6 km távolságban van, terhelt a jelentési kötelezettségének csak úgy tudott eleget tenni, ha az utasítás vétele után nyomban kimegy a földre, az aratást megkezdi, hogy azt még este be is fejezzék. tanú szerint a községben az átlagos árpatermés 1360 kg volt kat. holdanként, így a terhelt által elért 1150 kg-os terményt egy holdra átszámítva, terhelt a földjén 14-15 mm-ás eredményt ért el. Ez az eredmény egymagában is kizárttá teszi, hogy a földön 2 q-ás szemveszteség állott volna elő, mert 16-17 q-ás termést a községben senki sem ért el. A most ismertetett tanúvallomásokból és tanúk vallomásával szemben az állapítható meg, hogy terhelt az árpájának aratását utasításra kezdte meg a vádbeli napon az még teljesen beérve nem volt és a most megnevezett tanúk vallomásában megjelölt szemveszteség elő nem állott. Ily körülmények között pedig az, hogy terhelt árpáját túl későn aratta és emiatt nagyobb szemveszteség következett volna be, megnyugtató módon bizonyítást nem nyert, a megyei bíróság terheltet az ellene emelt vád alól a Bp. 180. §. a./ pontja értelmében felmentette.