Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

A termelőszövetkezetek átlagos terméseredményei kalászosokból általában nemcsak el­érték, hanem valamelyest meg is haladták az országos átlagot, kapásnövényekből és az állatte­nyésztés hozamaiból viszont alatta maradtak annak. 1953-ban kenyérgabonából 17 %-kal, kukoricából 9 %-kal, szarvasmarhából 15 %-kal, sertésből 8 %-kal járultak hozzá az ország mezőgazdasági árutermeléséhez. A termelőszövetkezetek ebben az időben tehát még nem váltak a kisüzem termelési színvonalát meghaladó, a tömegtermelést biztosító, árutermelő nagyüzemekké. Nemcsak a termelőszövetkezetek, de az egész magyar mezőgazdaság sem ter­melt annyit, mint amennyire - kiegyensúlyozott gazdasági-politikai körülmények között - ké­pes lett volna, vagyis a legfőbb ellentmondás abból keletkezett, hogy a mezőgazdasági kisüze­mek nem, a nagyüzemek pedig még nem tudták kielégíteni a szükségleteket. Ez viszont kife­jezetten akadályozta az állami kenyérgabona- és húskészletek mennyiségi növelését, ami - a súlyos életszínvonalbeli problémákkal összefüggésben - táplálta a politikai válság kialakulását." (Balogh Sándor: A gazdasági és kulturális építőmunka eredményei és problémái. - Ba­logh-Gergely-Izsák-Jakab-Pritz-Romsics: Magyarország a XX. században. Kossuth Könyv­kiadó. 1986. 359-365. p.) * * * Kutatásaim témájául a földtulajdonlás Borsod megyei történetét választottam. Ebben a választásban többek között az a felismerés is közrejátszott, hogy a térség ipari jellegéből kö­vetkezően szinte magától értetődik, hogy az iparosítás, az ipartörténet kutatásával kezdjen el foglalkozni valaki. Magam úgy gondoltam, hogy Borsod mezőgazdasága, és még inkább Bor­sod mezőgazdasággal foglalkozó népessége is érdemes a kutatói figyelemre, érdemes arra, hogy legalább a „szűkebb hazájában", itt, Borsodban megismerhetővé váljék azoknak az em­bereknek a sorsa, akik annyira kötődtek-kötődnek ehhez a földhöz, mintha belőle vétettek, benne gyökereztek, belőle nőttek volna, „mint fatörzsből gyönge ága"... Akik nem „csak" művelték, hanem valósággal ,gondozták' földjeiket. Akik a történelem ugyancsak sűrű meg­rázkódtatásai közepette is, mindenkor bizonyították a föld iránti tiszteletüket, a sokak számára érthetetlen ragaszkodásukat egy-egy „csücske földhöz", a jó, „életadó" hátakhoz, a lapályos rétekhez, az állataikat gömbölyűre hizlaló legelőkhöz, a sarjadzó-száladzó erdőkhöz, a gyü­mölcs-áldásos, napszem-fürtös szőlőskertjeikhez - amelyekhez a munka, a rájuk fordított „dologidő", a fáradságos munkálkodás nyomán kicsírázó, szárba szökkenő, érett-sárgán hul­lámzó gabona-tenger gyönyörű látványa, magyarán: ember és föld közössé vált sorsa kap­csolta őket. Mindezért növekvő tisztelettel igyekszem nyomon követni az egymást váltó nemzedékek sorsának, életének alakulását a 19. század második felében lezajlott úrbérrendezéstől elindul­va a közelmúlt agrárviszonyainak feltárása irányában. A két esztendővel ezelőtt megjelent első kötetben a már említett úrbérrendezést követően a mezőgazdaságba is behatoló kapitalista mozzanatokról, továbbá a 20. század első felének két, a földtulajdonlásban jelentős változásokat eredményező „birtokpolitikai" eseményéről: a Nagyatádi-féle és az 1945-ben induló földreform borsodi vonatkozásairól tanúskodó doku­mentumok olvashatóak. Ebben a kötetben, nem ragaszkodva mereven a kronológiai rendhez, visszatértem 1945­höz mint kiinduló évhez. Ennek az a magyarázata, hogy a „termelőszövetkezeti mozgalom" 1953-ig tartó első szakaszának Borsod megyei eseményeit helyeztem a kutatás középpontjába, ám az előzmények legalább részleges ismerete érdekében 1945-ből származó dokumentumok közlésével kellett indítanom ezt a kiadványt. (A legelső, 1949 augusztusában keletkezett iratot az olvasó ráhangolásának szándékával helyeztem a Bevezetés utáni oldalra.) Ezekből az 1945­ös iratokból kiderül, hogy rövidebb-hosszabb ideig Borsodban is létezett néhány, különféle tevékenységeket folytató agrárszövetkezet, amelyek közül egyik-másik rövid működés után

Next

/
Thumbnails
Contents