Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)
megszűnt, a többi pedig a Földmüvelésügyi Minisztérium rendelete alapján beolvadt a megalakult - megalakított - földmüvesszövetkezetekbe. (Ez utóbbiakat minden olyan településen meg kellett alakítani - elvileg -, ahol a földreform során földjuttatás történt, és a földhözjuttatottak „hivatalból" tagjai voltak.) Az 1948-1949-ben létrejött-létrehozott földbérlő csoportok, földbérlő szövetkezetek, „részben vagy egészben közösen termelő", táblás gazdálkodást folytató csoportok pedig a termelőszövetkezeti csoportok közvetlen elődjei voltak. Remélem, hogy ennek a korszaknak a feltárásához, megismeréséhez a magam szerény eszközeivel én is hozzájárultam, és bízom benne, hogy a Borsod megyei mezőgazdaság, a földtulajdonlás történetének további részterületeinek (erdőbirtokosságok, legelőtársulatok, mezőgazdasági részvénytársaságok, ipar és mezőgazdaság összefüggései stb.) kutatása nyomán módom lesz ezen területek dokumentum-gyűjteményének, forrásainak közlésére is. Pestovics János Mezőcsát, 2002. október 8.