Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

mi beruházások távolról sem elegendők a közös gazdaságok fejlesztéséhez. Nem is beszélve arról, hogy az eredetileg tervezett 8 milliárdos (15,7 %), illetőleg a felemelt 11 milliárdos (12,9 %) előirányzatból is csak 5 milliárd forint értékű mezőgazdasági beruházás valósult meg 1953 közepéig. A termelőszövetkezetek gazdasági megerősödését a rájuk nehezedő terhek és kötelezettségek is gátolták. Ennek az időszaknak az egyik legsúlyosabb és legsérelmesebb problémája az egész mezőgazdasági népességgel szemben a beszolgáltatási eljárás volt. (A beszolgáltatás tulajdonképpen a mezőgazdaságra kivetett külön adó volt, noha jellegét a névleges beszolgáltatási ár rejteni próbálta.) Többszöri emelés után 1952-ben a begyűjtési terv átlagában gyakorlatilag a teljes terményfölösleg elvételét irányozta elő, s ennek érdekében a párt- és tanácsi szervek a szó szoros értelmében kíméletlen hajszát indítottak nemcsak a kulákok, hanem a dolgozó parasztok és a termelőszövetkezeti tagok ellen is. Ez azzal a következménnyel járt, hogy 1952-ben 1,2 millió parasztcsalád közül 800 000-nek (termelőszövetkezeti tagnak és egyénileg gazdálkodónak) nem maradt télire gabonája, kenyere és vetőmagja. A beszolgáltatási kötelezettség 1949-1953 között - az egyéni gazdaságok 1 kat. holdjára számítva - háromszorosára emelkedett. 1952-ben a kötelező beszolgáltatás már az állami készletgyűjtés legfőbb forrásává vált. Az 1950. évi 22 %-os részesedésből ugyanis 195l-re 46,8 %-ra, 1952-re pedig 73,3 %-ra emelkedett a begyűjtésből származó állami készlet aránya. 1953 elejére 330 000 dolgozó paraszt mintegy 160 000 millió forint begyűjtési hátralékkal kapcsolatos kártérítéssel tartozott az államnak. Ezzel egyidejűleg több százezerre rúgott az adóhátralékosok száma is, 1953 elejére a dolgozó parasztság adóhátraléka majdnem 1 milliárd forint volt. 1952- ben a parasztság egészének reáljövedelme az 1949. évi 66 %-ára süllyedt. A termelőszövetkezeti parasztok 1 főre jutó jövedelme azonban nem érte el még az egyéni gazdálkodókét sem, csak annak 67,5 %-át tette ki. A megélhetést nem biztosító, eladósodott termelőszövetkezetekben a felbomlás jelei mutatkoztak. 1953 júniusáig közel 100 000 tag lépett ki a termelőszövetkezetekből és vándorolt más munkahelyre. Az államnak felajánlott földek (1949-1953 között a gazdagparasztok 1 millió kat. hold, a kétlaki dolgozók 300 000 kat. hold földet ajánlottak fel az államnak) hasznosítása óriási nehézségekbe ütközött, mivel munkaerő hiányában a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok is szabadulni igyekeztek a földtől. 1953 júniusában csaknem 1 millió kat. holdat tett ki azoknak az állami tartalékföldeknek a mennyisége, amelyeket a mezőgazdasági nagyüzemek már képtelenek voltak megművelni. 1953- ban a termésátlagok valamelyest meghaladták a háború előtti utolsó 10 év átlagát, de a termény mennyisége több növényféleségnél a háború előtti szint alatt maradt. Emellett az 1953-at megelőző években rendkívül kiegyensúlyozatlanul alakult a termelés színvonala. így búzából 1951-ben átlag 9,7 (1952-ben 7,1), árpából 9,3 (1952-ben 7,5), kukoricából 14,1 (1952-ben 6,4), burgonyából 58,1 (1952-ben 30), cukorrépából 132 (1952-ben 67) q termett kat. holdanként. A növénytermesztésnél is kedvezőtlenebbül alakult az állattenyésztés, ezt az ágazatot 1950 és 1953 között inkább a visszafejlődés jellemezte. 1950-ben 100 kat. hold mezőgazdasági területre 23,8 számosállat jutott, és 1953-ban nem sokkal több (23,9), a közbeeső két év pedig a mélypontot jelentette (21,4, illetőleg 22,6). Az 1951-1952. évi veszteség egyfelől abból fakadt, hogy az alacsony felvásárlási árak miatt nem volt jövedelmező az állattartás, másfelől pedig a takarmányhiány miatt tízezrével pusztultak el a sertések és a juhok, ezrével a szarvasmarhák és a lovak. A fentebbi problémákat egyedül a termelés központi irányításának erősítésével, a tervlebontásos módszerrel természetesen nem lehetett megoldani, ezt egyébként az egyénileg gazdálkodókra is kiterjesztették. 1951-ben már nemcsak a termelési és művelési feladatokat írták elő nekik, de napra meghatározták a fontosabb mezőgazdasági munkák kezdetének és befejezésének az időpontját is.